Vágólapra másolva!
Mike Jensen dán kapussal erősítette meg keretét a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.

A klub honlapjának péntek esti beszámolója szerint a hálóőrrel, aki a portugál Benficától érkezik, azonnali hatállyal kezdődő és 2026. június 30-ig tartó szerződést kötöttek. 

SC Magdeburg - Wisla Plock
Mike Jensen tavaly BL-t nyert a Magdeburggal  Photo: dpa Picture-Alliance via AFP/Ronny Hartmann

A 27 éves, 207 centiméter magas Jensen tavaly a német SC Magdeburggal Bajnokok Ligáját nyert, ezt követően szerződött Portugáliába. Ami kiemelkedő eredményeit illeti a BL mellett, német bajnok, Európa-liga- és Super Globe-győztes is volt a Magdeburggal.

 

A Barca ellen szenzációsan védett

 

Jensen a BL előző kiírásának elődöntőjében emlékezetes teljesítményt nyújtott, ugyanis a Barca elleni a hetespárbajnál háromszor is védeni tudott, így Hampus Wanne, Dika Mem és az azóta már a Veszprémet erősítő Ludovic Fabregas sem tudott neki gólt dobni. 

A bajnoki címvédő bakonyi együttesnél így négyre nőtt a kapusok száma: a két spanyol, Rodrigo Corrales és Ignacio Biosca mellett Nagy Benedek szerepel még a keretben, ám az már januárban eldőlt, hogy Biosca nyáron távozik csapattól.