Vágólapra másolva!
A Veszprém házigazdaként 34-31-re legyőzte a dán GOG csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, csütörtökön.

A hazaiak keretéből Gasper Marguc, Ignacio Biosca García és Nagy Benedek maradt ki. Négy és fél perc után már három találattal vezetett a magyar bajnoki címvédő, majd mindkét oldalon a technikai hibák, a kapufák és a kapusbravúrok kerültek előtérbe, a gólok pedig felváltva születtek. A GOG a 19. percben felzárkózott mínusz egyre, de mivel a következő három gólt a veszprémiek dobták, ellenfelük időt kért (15-11). A folytatásban is jobban összpontosított a házigazda néhány szituációban, ráadásul a csereként beállt Mike Ulrich Jensen is elkezdett védeni, és ezek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a magyar csapat tovább növelje előnyét és a szünetben 19-13-ra vezessen.

Könnyedén nyert a Veszprém
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Alapvetően jól kezdte a második félidőt is a Veszprém, de két hiba után Momir Ilic vezetőedző máris időt kért (22-17). A GOG egy 5-0-s sorozat végén már csak kétgólos hátrányban volt, de ekkor ismét egy fordulat következett: Jensen újabb bravúros védések után két gólt is lőtt az üresen maradt dán kapuba, ekkor pedig már a vendégeknek kellett időt kérniük (26-20). A játék képe és az eredmény alakulása is sokkal hullámzóbb volt ekkor, mint az első felvonásban, és bár Ligetvári Patrikot a harmadik kiállítása miatt végleg elveszítette együttese, ez már nem veszélyeztette győzelmét.

Omar Jahja és Nedim Remili hat-hat, Mikita Vajlupov és Jehia el-Dera öt-öt góllal, Rodrigo Corrales három, Mike Ulrich Jensen 11 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hans Aaron Mensing tíz, Alexander Blonz hat alkalommal talált be, a nyáron Szegedre igazoló Tobias Thulin 12 védéssel zárt.

A két csapat hatodik egymás elleni tétmérkőzésén két GOG-siker mellett negyedszer nyert a Veszprém. A kilenc győzelemmel és három vereséggel álló bakonyiak egy hét múlva a francia Montpellier HB otthonában lépnek pályára a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 12. forduló, B csoport:
Telekom Veszprém-GOG (dán) 34-31 (19-13)
lövések/gólok: 54/34, illetve 51/31
gólok hétméteresből: 4/2, illetve 4/4
kiállítások: 8, illetve 10 perc

"Két ellentétes félidőt láthattunk. Az első nagyon-nagyon jól sikerült, remek volt a sebességünk, Mike Ulrich Jensen fantasztikusan védett, és 19 gólt lőttünk" - nyilatkozott a meccs utáni sajtótájékoztatón Momir Ilic. Hozzátette, a második felvonásban sokkal többet hibáztak, ezzel nem elégedett, hiszen az a céljuk, hogy ezeket a periódusokat kiküszöböljék, és a teljes mérkőzésen úgy teljesítsenek, mint ezúttal az első félidőben.

"Ha ennyit hibázunk szombaton a Gyöngyös, vagy a jövő héten a Montpellier ellen, azok megbosszulhatják magukat, de az első féldiei teljesítményünkre építhetünk" - vélekedett a Veszprém vezetőedzője.