Vágólapra másolva!
A Szombathelyen bajnoki címeket nyert Gasper Okorn Izlandon debütál a magyar férfiválogatott kispadján. Nagy változásokat egyelőre nem hozott, a keret lényegében megegyezik a korábbiakkal, és a rövid felkészülés a játékban is csak apró módosításokra ad lehetőséget. Bár ez az első selejtezőmérkőzés a jövő évi Eb-re, győzelemmel nagy lépést tenne a csapat a kontinenstorna felé. A mérkőzésre magánemberként elutazott az NBA történetének eddigi egyetlen magyar kosarasa, Dávid Kornél is.

Új korszak kezdődik

Ivkovics Sztojan tízéves korszakot zárt le tavaly augusztusban. Az ő vezetésével a magyar férfi-kosárlabdaválogatott hatalmasat lépett előre, a 2017-es és a 2022-es Eb-re is kijutott, az előbbin Kolozsváron 48 év után nyert újra meccset kontinenstornán.

 A nyár végén részt vehetett az olimpiai selejtezőkön, ami önmagában is nagy szó, és a szövetségi kapitány akkor azért köszönt le, mert úgy érezte, ennél többet nem tud kihozni a csapatból.

Most tehát új korszak kezdődik a válogatottnál, új szövetségi kapitánnyal. Gasper Okornra esett a szövetség választása, ami bölcs döntésnek tűnik, hiszen a szlovén edző jól ismeri a magyar mezőnyt,

 2018-tól három évig irányította a Szombathely csapatát, amellyel két bajnoki címet és Magyar Kupát nyert.

"Mindössze négy napunk van együtt felkészülni az izlandi mérkőzésre, majd vasárnap Olaszországot fogadjuk, így idő hiányában nem lehetett merőben új játékrendszerre átállni – mondta a szövetségi kapitány az utazás közben a Magyar Nemzetnek. – Apróbb változásokon dolgozunk csak, 

a keret minősége nagyon jó, edzésről edzésre fejlődünk, természetesen mindkét meccsünket meg akarjuk nyerni. Ez lesz az első meccsem ebben a szerepkörben, ezért különleges a számomra, de a lényeg az, hogy a csapat sikeres legyen."

Dávid Kornél is a csapattal tartott

Hosszú napja volt tegnap a válogatottnak, mert korán indult el Szombathelyről, Bécsből repült el Reykjavikba, és már edzett is a találkozó helyszínén. 

Dávid Kornál, Chicago Bulls
A magyar NBA-legenda, Dávid kornél is a csapattal tartott
Fotó: AFP / Chicago Bulls forward David Kornel (18) works his way around a Seattle SuperSonics defender in the second half of their NBA match 11 March at the United Center in Chicago, Illinois.  AFP PHOTO Tannen MAURY (Photo by TANNEN MAURY / AFP)

A csapattal tartott a szövetség elnöke, Báder Márton és az észak-amerikai profi liga,

 az NBA történetének az eddigi egyetlen magyar játékosa, Dávid Kornél is. Ő magánemberként utazott ki a mérkőzésre, másik szállodában lakik, egész egyszerűen élőben szeretné látni a találkozót.

 Elmondása szerint téved az, aki lebecsüli Izlandot, Észak-Európa kezd komolyan felzárkózni a sportág hagyományos nagyhatalmasaihoz, és a csütörtöki ellenfelünk is sokat fejlődött az utóbbi években.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT érhető el. 

A magyar válogatott kerete: 

Benke Szilárd (Szombathely), Golomán György (Basquet Girona, spanyol), Hanga Ádám (Crvena zvezda, szerb), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, olasz), Keller Ákos (Szombathely), Maronka Zsombor (Neptunas, litván), Perl Zoltán (Szombathely), Pongó Marcell (Szombathely), Somogyi Ádám (MoraBanc Andorra, spanyol), Tóth Ádám (Zalaegerszeg), Váradi Benedek (Trefl Sopot, lengyel), Vojvoda Dávid (Fehérvár).