Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig, január 19. és 21. között negyedik alkalommal rendezik meg a Benedek Tibor Emléktornát, amelyre idén a Komjádi Béla Sportuszodában kerül sor.

A 2020 júniusában elhunyt, háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabda-legenda emléke előtt először 2021-ben tisztelegtek emléktornával,

idén pedig már a IV. Benedek Tibor Emléktornát rendezik meg a napokban, a budapesti Komjádi Béla Sportuszodában

– számolt be az eseményről a Hír TV is.

„Természetesen

hiszen olyan értékeket képviselt, ami klubunk működésének azóta is meghatározó pillére, és mind az utánpótlásban mind a felnőtt válogatott tekintetében sikereik övezték pályafutását" – idézte a Metropol az UVSE közleményét, amely csapatban Benedek Tibor 2018-tól dolgozott.

Nyolc csapat vesz részt a IV. Benedek Tibor Emléktornán

Az esemény 2024. január 19-én,

pénteken 10.30-kor a KSI–Budapesti Honvéd mérkőzéssel rajtol.

Még aznap a Vasas a Kotorral, a Bečej a Szolnokkal, míg az UVSE az FTC-vel találkozik. Pénteken 17 órától, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában megemlékezést is tartanak Benedek Tiborról.

Az Emléktorna résztvevő csapatai:
Bečej, Kotor, Budapesti Honvéd, Vasas, FTC, KSI, Szolnok, UVSE