Megvan, mikor rendezik a magyar kéziválogatottak olimpiai selejtezőjét

BARTUCZ László; BODÓ Richárd
Bartucz László kapus (b) és Bodó Richárd a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, a Magyarország - Horvátország mérkőzés után a kölni Lanxess Arénában
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elkészítette a férfi és női olimpiai selejtezők menetrendjét.

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint a női válogatott Debrecenben sorrendben Kamerunnal, Svédországgal és Japánnal mérkőzik, míg a férfi válogatott elsőként Tunéziával, majd Norvégiával és Portugáliával játszik. Utóbbi torna helyszíne egyelőre még nem ismert, az IHF várhatóan napokon belül dönt, Magyarország is ott van a pályázók között.

Lehet, hogy a férfiak is hazai pályán játszhatják az olimpiai selejtezőt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A csoportok első két-két helyezettje jut ki a párizsi olimpiára. A jelenlegi selejtezőrendszer bevezetése (2008) óta először fordul elő, hogy mind a magyar férfi, mind a női válogatott kivívta a selejtezőn való szereplés jogát.

A magyarországi selejtező jegyértékesítése a pontos mérkőzésprogram véglegesítését és a résztvevő csapatokkal történő egyeztetések lezárását követően indul.

Női olimpiai selejtező, 1. csoport, Debrecen:
április 11., csütörtök:
Svédország-Japán
Magyarország-Kamerun
április 12., péntek vagy április 13., szombat:
Japán-Kamerun
Svédország-Magyarország
április 14., vasárnap:
Kamerun-Svédország
Magyarország-Japán

férfi olimpiai selejtező, 3. csoport:
március 14., csütörtök:
Norvégia-Portugália
Magyarország-Tunézia
március 15., péntek vagy március 16., szombat:
Portugália-Tunézia
Norvégia-Magyarország
március 17., vasárnap:
Tunézia-Norvégia
Magyarország-Portugália

A pontos mérkőzésnapokról, a napokon belüli sorrendről és a kezdési időpontokról később születik döntés.