Lékai Máté a visszavonulásáról beszélt, drámai változás jöhet az életében

LÉKAI Máté
Tatabánya, 2023. március 12. Lékai Máté a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező negyedik fordulójában, a hatodik csoportban játszott Magyarország-Svájc mérkőzésen a tatabányai sportcsarnokban 2023. március 12-én.
Vágólapra másolva!
A január 10-én kezdődő, németországi férfi kézilabda Európa-bajnokságon Lékai Máté vezetésével kiemelkedő szereplésre készül a magyar válogatott, függetlenül attól, hogy már tavaly kivívta a szereplést az olimpiai selejtezőtornán. Mikler Roland távollétében a Ferencváros klasszis irányítója lesz a csapatkapitány, aki elárulta, mit vár a tornától, valamint a visszavonulásáról és a jövőjéről is beszélt.

Lékai Máténak szívügye a magyar válogatott

A két évvel ezelőtti, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot követően ezúttal is bombaerős csoportba került a magyar válogatott. A 2022-es tornán korán búcsúzott a nemzeti csapat, azonban a tavalyi világbajnokságon jobban szerepelt és megszerezte az olimpiai selejtezőt érő 8. helyet. Lékai Máté 35 évesen, több világversennyel a háta mögött is óriási lelkesedéssel készül az Eb-re, ahol csapatkapitányként a felelősségének tartja, hogy pozitív példát mutasson a fiataloknak.

A Veszprém korábbi játékosa minden meccset komolyan vesz a válogatottban, mert sosem tudhatja, melyik lesz számára az utolsó.

Lékai Máté csapatkapitányént küzd majd a válogatott sikeréért a németországi Eb-n Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

"Nem érzem, hogy csak azért, mert már kiharcoltuk a helyünket az olimpiai selejtezőn, lazábban és görcs nélkül játszanék majd Németországban.

mondta Lékai Máté, akit mindig büszkeséggel tölt el, ha magára húzhatja a válogatott mezét.

"Egy-egy vereség után többször is eszembe jutott, hogy nem csak azért vagyok szomorú, mert kikaptunk. Azért is, mert talán az volt az utolsó mérkőzésem a válogatottban. Nekem tényleg szívügyem a válogatott.

mondta a Magyar Nemzetnek a Ferencváros irányítója.

Lékai Máté a 2024-es párizsi olimpia után visszavonulhat a válogatottól

Lékai egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy sikerül-e kiharcolniuk a továbbjutást a csoportból, amelyben Izland, Montenegró és Szerbia a válogatott ellenfelei. "Ezzel nem foglalkozom. Az a feladatunk, hogy minden mérkőzésen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk, és majd meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég" - tette hozzá az Európa-bajnokság kapcsán, majd a jövőjéről is beszélt.

Lékai Máté a párizsi olimpia után visszavonulhat a válogatottól Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Párizs után is fogok még kézilabdázni, a búcsú időpontja még nem kristályosodott ki, de nyilvánvalóan az olimpián való részvétel szép, kerek lezárása lenne a válogatott pályafutásomnak. De ezt sem szeretném kijelenteni, mindenesetre a kézilabdát biztosan folytatom majd a nyár után.

árulta el a magyar válogatott rutinos játékosa.