Vágólapra másolva!
Három különböző forgatókönyv maradt a magyar férfi kézilabda-válogatott számára a március 14. és 17. között megrendezésre kerülő olimpiai selejtezőtorna szempontjából. Chema Rodríguez együttese a világbajnoki nyolcadik helyezésével biztosította be a helyét a tornán, az Európa-bajnokság hajrába lépésével pedig egyre inkább tisztul a kép, kik lehetnek az ellenfelek.

A magyar férfi kézilabda-válogatott számára szerdán eldőlt, hogy az ötödik vagy a hatodik helyen végez, azaz a Szlovénia elleni, pénteki helyosztón dől el, hogy beállítja vagy megdönti története eddigi legjobb Eb-szereplését. Az elődöntőbe a már olimpiai résztvevő Franciaország és Dánia mellett a házigazda Németország és Svédország jutott be, így utóbbi kettő közül aki előrébb végez, az is biztosítja a helyét a párizsi ötkarikás játékokon.

A magyar csapat március közepén ott lesz az olimpiai selejtezőtornán Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Három forgatókönyv létezik, Portugália biztosan ellenfél lesz

2024. március 15-17-én kerül sorra a három darab négyfős olimpiai kvalifikációs torna, ahonnan az első két-két helyezett jut ki a párizsi olimpiára. A magyar válogatott is ott lesz valamelyik csoportban, és

a párhuzamosan zajló Afrika-bajnokságtól is függ, hogy hová kerül.

Chema Rodríguez együttesének ellenfelei:

  1. Ha Egyiptom nyeri a most zajló Afrika-bajnokságot: Norvégia, Portugália és az Afrika-bajnokság bronzérmese.
  2. Ha nem Egyiptom nyeri a most zajló Afrika-bajnokságot ÉS Németország előrébb végez az Eb-n, mint Svédország: Svédország, az Afrika-bajnokság ezüstérmese (vagy ha az Egyiptom, akkor a bronzérmese) és Portugália.
  3. Ha nem Egyiptom nyeri a most zajló Afrika-bajnokságot ÉS Svédország előrébb végez az Eb-n, mint Németország: Németország, az Afrika-bajnokság ezüstérmese (vagy ha az Egyiptom, akkor a bronzérmese) és Portugália.

Ez azt jelenti, hogy Portugália biztosan az ellenfelek között szerepel, ahogy egy másik európai és egy afrikai ellenfél is. Csütörtökön este Egyiptom-Tunézia elődöntőt rendeznek az Afrika-bajnokságon, pénteken pedig (a magyar-szlovén helyosztó után) Franciaország-Svédország és Dánia-Németország Eb-elődöntőre kerül sor. Tehát

akár már péntek este eldőlhet, hogy melyik csoportba kerül a magyar válogatott,

de vasárnap estére biztosan kiderül, hogy kik lesznek az ellenfelek március közepén.