Vágólapra másolva!
A spanyol kapus Ignacio Biosca García nyáron távozik a bajnoki címvédő Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától.

Az Upskill Handball szakportál már december végén jelezte, hogy a tavaly nyáron igazolt 28 éves, spanyol játékos a következő idénytől a francia HBC Nantes kapuját védi. Ezt a veszprémi klub pénteken a honlapján hivatalosan is megerősítette.

Ignacio Biosca a Nantes-ba igazol Forrás: handballveszprem.hu

A Handball-Planet.com szakportál december végén azt írta, hogy a dán Mike Ulrich Jensen érkezik majd Biosca García pótlására. Erről a bakonyiak egyelőre nem adtak tájékoztatást.

A korábbi klubja ellen is szenzációsan védett Biosca

A klub honlapja kiemelte, hogy Biosca García hamar beilleszkedett a csapatba, külön emlékezetes a korábbi klubja, a Wisla Plock elleni és a Celje elleni hazai Bajnokok Ligája-találkozó, ahol 10, illetve 16 védést mutatott be.

November végén Biosca nevét azért emlegették Veszprémben, mert

a Barcelona elleni hazai BL-meccs közben az ő nevét kezdte skandálni a publikum, amikor Rodrigo Corralesnek nem ment annyira a védés.

Az eset következtében káosz alakult ki a magyar bajnoknál, az ellenségesnek vélt hangulatot Corrales és Momir Ilics vezetőedző is szóvá tette, az interneten pedig a klub és a Telekom Veszprém vezérszurkolója is nyílt levelet intézett a másik fél számára.