Vágólapra másolva!
A Győr kiélezett végjátékban 72-71-re legyőzte a vendég Szekszárdot a női kosárlabda NB I szombati játéknapjának első rangadóján.

Az Euroligában szereplő hazaiak és az Európa Kupában érdekelt vendégek végig szoros küzdelmet vívtak. A szekszárdiak a harmadik negyed elején el tudtak lépni tíz ponttal, de a Győr a szakasz végére utolérte őket, majd a záró játékrészt sokkal jobban kezdte és hamar komoly, tízpontos előnyt harcolt ki. Ezzel azonban nem sikerült megtörnie a tolnai csapatot, mely alig három perccel a vége előtt egyenlített.

A végjátékban sokáig nem esett pont, végül a házigazdának sikerült megtörnie a jeget és egyetlen ponttal győzni tudott.

A meccs legeredményesebbje a Győr válogatott játékosa, Dubei Debóra volt 16 ponttal.

Az Euroligában is remeklő DVTK a második negyedben lépett el a címvédő Sopron Baskettől, amelynek ebben a szakaszban mindössze hét pontot hagyott dobni.

Völgyi Péter együttese a második félidőben végig "biztonságos" távolságban tartotta magától a soproniakat és ezzel nyolcadik mérkőzését is megnyerte a bajnoki szezonban.

A másik esti meccsen az esélyesebb TFSE-MTK elsősorban a harmadik negyedben nyújtott remeklésével simán nyert a BEAC csarnokában.

Eredmények:
Sopron Basket - DVTK Hun-Therm 59-74 (22-22, 7-18, 14-15, 16-19)
E.ON ELTE BEAC - TFSE-MTK 73-94 (25-25, 19-19, 18-34, 11-16)
Vasas Akadémia-VBW CEKK Cegléd 63-45 (20-11, 15-17, 22-5, 6-12)
SERCO UNI Győr-TARR KSC Szekszárd 72-71 (19-17, 17-23, 18-13, 18-18)

A tabella:
1. DVTK Hun-Therm 8 8 - 615-447 16 pont
2. SERCO UNI Győr 8 6 2 656-559 14
3. TARR KSC Szekszárd 8 5 3 640-523 13
4. TFSE-MTK 8 5 3 618-553 13
5. NKA Universitas Pécs 8 5 3 591-531 13
6. Sopron Basket 7 4 3 513-448 11
7. E.ON ELTE BEAC 8 3 5 578-638 11
8. Vasas Akadémia 8 2 6 432-575 10
9. BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 7 1 6430-535 8
10. VBW CEKK Cegléd 8 - 8 385-649 8