Óriási csatában, hosszabbításban kapott ki a DVTK a női kosárlabda Euroligában

DVTK Hun Therm, London Lions
Vágólapra másolva!
A DVTK hosszabbítás után két ponttal kikapott Zaragozában, míg a Győr a Bologna vendégeként maradt alul szerdán a női kosárlabda Euroliga kilencedik fordulójában.

Az NB I-ben még veretlen DVTK szenzációs szezont fut az Euroligában is, ahol az előző nyolc forduló során mindössze egyszer kapott ki - méghozzá a címvédő és toronymagas esélyes török Fenerbahcétól. A Zaragoza sem panaszkodhat, mivel újonc létére 6/2-es győzelmi mérleggel büszkélkedhetett, így az előzetes várakozásokra rácáfolva a két gárda második összecsapása igazi rangadónak ígérkezett. Októberben a miskolciak itthon 66-63-ra nyertek.

A DVTK hosszabbításban kapott ki Forrás: fiba.basketball

Az NB I-ben bronzérmes DVTK szerdán is nagyot küzdött Spanyolországban, de végül hosszabbításban kikapott. A két csapat most azonos pontszámmal a második-harmadik helyen áll.

Völgyi Péter vezetőedző együttese jövő szerdán a Juhász Dorkát sérülés miatt nélkülöző olasz Schiót fogadja.

A B csoportban a sereghajtó Győr a mérkőzés előtt 3/5-tel álló Bolognához látogatott, amely októberben 85-74-re győzött a Városi Egyetemi Csarnokban. A magyar együttes ezúttal végig futott az eredmény után, és hat ponttal maradt alul, 1/8-ra rontva győzelem/vereség mérlegét. Cziczás László vezetőedző tanítványai egy hét múlva a cseh USK Praha otthonában lépnek pályára.

Eredmények, 9. forduló:
A csoport:
Zaragoza (spanyol) - DVTK Hun-Therm 70-68 (17-12, 16-18, 12-11, 13-17, 12-10) - hosszabbítás után
a magyar csapat legjobb dobói: Charles 19, Jovanovic 17, Lelik 13

B csoport:
Bologna (olasz)-SERCO Uni Győr 76-70 (28-17, 18-23, 18-13, 12-17)
a magyar csapat legjobb dobói: Slocum 23, Török 15, Carleton 10