Vágólapra másolva!
Szerda este a francia LDLC Asvel Femninin Lyon látogatott a DVTK Arénába a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 8. fordulójában. Az első két negyed után a magyar csapat minimális előnyt szerzett, de a folytatásban feljavultak a vendégek. Az utolsó negyedben a magyar csapat azonban higgadt tudott maradni, és megnyerte a meccset a francia ellenfele ellen.

A Diósgyőr remekül szerepel az Euroliga idei kiírásában. A magyar csapat mindössze a címvédő Fenerbache ellen szenvedett vereséget a csoportmeccsek alatt. A franciák elleni mérkőzés előtt Völgyi Péter bizakodó volt, de azért óvatosságra is intett.

- mondta el a diósgyőriek edzője.

- nyilatkozta Völgyi Péter a meccs előtt.

Első negyed

Az első tíz percben ellentmondást nem tűrően kezdett a miskolci csapat a francia ellenfele ellen, és a negyed felére bő tízpontos előnyt harcoltak ki Völgyi Péter tanítványai. A pontszerzésben most különösen Lelik Réka villogott, aki a magyar csapat harmadik legeredményesebb játékosa a sorozatban. A magyar válogatott dobóhátvéd emellett a második legtöbb lepattanót szedte eddig a diósgyőri csapatban, és a második legtöbb gólpasszt adta.

A diósgyőriek keményen védekeztek az első negyedben Fotó: Polyák Attila - Origo

Darcee Garbin is hatékonyan dolgozott a gyűrű alatt, mind védő, mind támadóoldalon. Az ellenfélnél főleg Marine Fauthoux volt dicsérhető, szerencsére az alsó poszton kiemelkedő játékosnak, Gabby Williams-nek annyira nem ment a játék az első tíz percben. A magyar csapat hét ponttal vezetett az első negyed után (18-11).

Második negyed

A második negyed elején kitartott a magyar csapat tempója támadásban, de a franciák egyre több gondot okoztak a diósgyőriek palánkja alatt. A franciák huszonhárom lepattanóval álltak a második negyed után, és bár a diósgyőriek csapatszinten csak két gólpasszon tartották a vendégeket, ez később egyre nagyobb problémát jelentett Lelik Rékáék számára (21-17).

A franciák a második negyedben feljavultak Fotó: Polyák Attila - Origo

A negyed felénél Kaila Charles tempója után Aho Nina pörkölt be egy saroktriplát, így húszpercnyi játék után még mindig vezetett a magyar csapat (34-29)

Harmadik negyed

Mindkét csapat megtorpant támadásban a harmadik negyed elején, és igen rossz jelnek mutatkozott, hogy Gabby Williams egy óriási blokkot adott a leforduló Darcee Garbinnak az első percekben. A center Monika Grigalauskyte pontjaira a francia Marine Johannes egy bravúros betöréssel válaszolt a túloldalon. A franciák sokkal többször jutottak el a magyarok gyűrűjéig, jól működtek az elzárás-leválás akcióik, de szerencsére ez pontokban nem mutatkozott meg a negyed feléhez érve (38-36).

Völgyi Péter időt kért Fotó: Polyák Attila - Origo

Marine Johannes a világ végéről szerezte meg első hárompontosát a meccsen, majd Völgyi Péter időt kért az utolsó három perchez érve. Monika Grigalauskyte erőszakossága majd Darcee Garbin triplája után minimális előnyhöz jutott a Diósgyőr (43-39).

Reka Lelik gyönyörű betörése után Grigalauskyte tette vissza a csapattárs rontott triplakísérletét. A negyedet Juste Jocyte hárompontosa zárta, így az utolsó játékrész előtt csak egy ponttal vezetett a Diósgyőr (49-48).

Negyedik negyed

Lelik Réka egy remek tempóval indította az utolsó negyedet, a magyar hátvéd ezzel már tizennyolc pontos volt. A franciák ellentámadása után Aho Nina dobta be a harmadik tripláját a meccsen. Kaila Charles révén négy sikeres dobásnak örülhetett a végig lelkes diósgyőri szurkolótábor (57-52).

A szurkolók Mikulásnak is beöltöztek Fotó: Polyák Attila - Origo

Marine Johannes büntetői után Lelik és Aho rosszul váltotta el védekezésnél az emberét, és Alexia Chery könnyű ziccerével ismét egy pontra jöttek fel a franciák (59-58). Az újabb időkérés után Monika Grigalauskyte közeli kosarára az újabb elképesztő pontot szerző Marine Johannes válaszolt. A diósgyőriek litván centere egy hárompontos után előnyhöz jutatta a hazaiakat, és már csak három perc volt hátra a meccsből.

DVTK, Lyon, női, kosárlabda, Euroliga, meccs, mérkőzés, Miskolc Fotó: Polyák Attila - Origo

Grigalauskyte gólpassza után Kaila Charles dobott be egy ziccert (66-60), majd a végjátékban a franciák kétszer is eladták a labdát. Lelik passza után Grigalauskyte eldöntötte a meccset, nyert a magyar csapat.

A másik szerdai mérkőzésen a Győr hazai pályán 89-61-re kikapott a szintén francia Villeneuve d'Ascq LM együttesétől.

Női kosárlabda Euroliga, 8. forduló:
A csoport:
DVTK Hun-Therm - ASVEL (francia) 70-64 (18-11, 16-18, 15-19, 21-16)
a magyar csapat legjobb dobói: Lelik 18, Garbin 10, Aho 9

B csoport:
SERCO Uni Győr - Villeneuve d'Ascq LM (francia) 61-89 (17-14, 19-22, 13-26, 12-27)
a magyar csapat legjobb dobói: Carleton 14, Slocum 11