Vágólapra másolva!
A DVTK házigazdaként 73-69-re legyőzte a sérült Juhász Dorkát nélkülöző olasz Famila Schiót szerdán a női kosárlabda Euroliga csoportkörének tizedik fordulójában, ezzel újabb nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé. A mérkőzés után a Diósgyőr edzője, Völgyi Péter és a meccs egyik legjobbja, Kaila Charles értékelt az Origónak.

A két csapat idén már harmadszor találkozott egymással, a DVTK januárban házigazdaként két, október közepén idegenben négy ponttal legyőzte az olaszokat. A miskolciak közül ezúttal Kányási Veronika, Oláh Fruzsina és Vég-Dudás Anna hiányzott.

Az első két negyedben tízpontos előnyt szerzett a Diósgyőr, majd a végső dudaszó előtt négy és fél perccel már csak kettő volt az előnyük. Ekkor a remekül küzdő DVTK egy duplával és egy triplával lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és ezt a végjátékban keveset hibázva, taktikus játékkal növelni is tudta (72-62). Jovanovic 17, Tadic 15, Kaila Charles 12, Darcee Garbin tíz ponttal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Arella Guirantes 16-ot dobott.

Elsőnek a diósgyőriek edzője, Völgyi Péter nyilatkozott a végletekig izgalmas mérkőzésről az Origónak.

- kezdte el mondandóját a Diósgyőr edzője, Völgyi Péter.

Völgyi Péter, a Diósgyőr vezetőedzője elégedett volt a csapatával Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt


- mondta el Völgyi Péter.

- nyilatkozta Völgyi Péter.

Kaila Charles a meccs egyik legjobbja volt Fotó: Polyák Attila - Origo


- árulta el Kaila Charles, aki tizenkét pontot, hat lepattanót, öt gólpasszt, két labdalopást, egy blokkot szerzett 36 perc alatt, miközben egyetlenegyszer (!) sem adta el a labdát.

Kaila Charles a legjobb pillanatokban dobott kosarat Fotó: Polyák Attila - Origo


- mondta el a Diósgyőr játékosa.

- fejezte be Kaila Charles. A nyolc győzelemmel és két vereséggel álló miskolciak január 10-én Bernáth Réka csapata, a lengyel bajnok Polski Cukier AZS UMCS Lublin otthonában folytatják nemzetközi szereplésüket.