Vágólapra másolva!
Az idényben eddig veretlen DVTK hazai pályán kikapott a címvédő török Fenerbahcétól a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában. A Diósgyőr edzője és a játékosok nyilatkoztak a meccs után az Origónak.

Az Euroligában és az NB I-ben is veretlen DVTK igazi csúcsrangadóra készült a 16 csapatos mezőny másik százszázalékos gárdája, a címvédő Fenerbahce ellen. Az egész meccsen nagy csatára késztette a törököket a magyar csapat, de a végjátékban már elfogyott az ereje. Az 53-66-ról induló zárószakaszban még egyszer sikerült nyolc pontra csökkenteni a hátrányt, de a hatékonyabban támadó vendégek győzelme ekkor már nem forgott veszélyben.

Völgyi Péter szerint nem mindig voltak jók a fújások Fotó: Polyák Attila - Origo


- nyilatkozta Völgyi Péter.

- zárta le mondandóját Völgyi Péter.

Aho Nina volt a legponterősebb Fotó: Polyák Attila - Origo

A miskolci gárda legjobbja Aho Nina lett 17 ponttal.

- árulta el Aho Nina.

- mondta el az irányító, aki hozzátette, hogy hiába volt a legjobb pontszerző, nem érdekli, mert elvesztették a meccset.

- mondta el Lelik Réka, aki a legtöbb gólpasszt adta a meccsen a magyar csapatból.

Lelik Réka adta a legtöbb gólpasszt Fotó: Polyák Attila - Origo

- zárta le Lelik Réka.