Vágólapra másolva!
A női kosárlabda Euroligában veretlen Diósgyőr a címvédő török Fenerbahce csapatát fogadta hazai pályán a hetedik forduló rangadóján. Az első negyedben remekül kezdő miskolciak hátrányba kerültek a második félidőre. A folytatásban mindent megtettek Völgyi Péter játékosai, de a Fenerbache végül egy agresszívebb és koncentráltabb támadójátékkal megnyerte a mérkőzést.

A diósgyőriek edzője, Völgyi Péter elsősorban a csapatkémia fontosságát jelölte meg a meccs előtt.

Tiszteletben tartom, hogy a játékosoknak vannak egyéni céljai, törekvései, az én feladatom, hogy próbáljam ezeket a célokat egy irányba fésülni. A nyugalom és a kölcsönös bizalom az alapja itt mindennek, és ez oda-vissza megvan - jelentette ki Völgyi Péter.

Kányási Veronika kiesése után nem hiányzott a csapatnak egy újabb sérülés, ám Milica Jovanovic térdszalaghúzódása nem súlyos, jelen állás szerint csak két-három hetet kell kihagynia. Verához hasonlóan ő is csak akkor léphet pályára, ha százszázalékos állapotban lesz. Félelmetes hangulat lesz a lelátókon, erről a szurkolóink gondoskodni fognak, és még ha nem is ijed meg Euroliga-címvédő ellenfelünk, azért remélem, olyan őrületet tudunk mi is hozzátenni a pályán, amivel közösen zavarba tudjuk hozni őket - mondta a bajnoki bronzérmes csapat vezetőedzője a szerda esti mérkőzés előtt.

Első negyed

Telth hát előtt fergetes hangulatban indult a mérkőzés, a diósgyőri szurkoló szenvedélyes buzditásukal igazi katlanná varázsolták a DVT Arénát. Jobban kezdett az Euroliga-címvédő Fenerbache, de a hétpontos előnyük hamar elolvadt a törököknek, köszönhetően Aho Nina két óriási triplájának (7-6).

A miskolci szurkolók kitettek magukért a meccs elejétől. Fotó: Polyák Attila - Origo

A vendége Emma Meeseman vezérletével újbót átvették a vezetést, de Lelik Réka parádés passzainak köszönhetően újból lőtávolba maradt a Diósgyőr (13-10). A török időkérés után a magyar válogatott hátvéd Lelik Réka már a negyedi gólpasszát osztotta ki. Kailac Charles egy tripla után egy középtávoli dobás után volt eredményes (18-17). A folytatásban a csereként beállt Tenyér Zsófia egy szép ütemcsel után hibázott, de az ellentámadás után a Diósgyőr háromszor is megszerezte a lepattanót a törökök előtt.

Az utolsó egy percben Uzun Sevgi remek passza után Lelik Rékára fújtak faultot, és Emma Meesseman dobhatott két büntetőt. Az első tíz perc Alperi Onar rossz dobásával zárult (20-18).

Második negyed

Óriási tűzzel kezdte a második negyedet a Diósgyőr, még ha olykor pontatlanságok is csúsztak a támadójátékukba. Bár pontot nem szerzett,

de Lelik Réka már az ötödik asszisztját osztotta ki a meccsen, Darcee Garbin remek tempóval hálálta meg a csapattársa szemfülességét.

Sajnos a törökök sem lassítottak. Natasha Howard lefordulós tempója csont nélkül hullott be a vendégek gyűrűjébe. A hétpontos Kaila Charles keze sem remegett meg szerencsére középtávolról, így a negyed harmadik percében csak három ponttal vezetett a Fenerbache (25-22).

A törökök már az első negyedben sok gondot okoztak a palánk alatt Fotó: Polyák Attila - Origo

Lelik Rékát faultolták a félpályánál, de a bírók sípja néma maradt, aminek a miskolci szurkolók finoman szólva sem örültek.

Völgyi Péter időkérése után a törökök kapták el jobban a ritmust, de Ana Tadic remek egyéni megoldással válaszolt a túloldalon.

A török irányító Sevgi Uzun nagyon megkeserítette a magyar játékosok dolgát védekezésben, amiből rendre könnyű kosarakat szereztek a vendégek (27-34).

Völgyi Péter újabb időkérése után Kaila Charles talált be, de a törökök zónavédekezése ellen legtöbbször csak alsó poszton tudott eredményes lenni a magyar csapat. Ana Tadic szerzett két pontot, majd Lelik Réka is megszerezte első kosarát a meccsen a büntetővonal környékéről (33-40).

Völgyi Péter nagyon izgatott volt a meccs eleje óta Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utolsó két percben Yvonne Anderson saroktriplája után eladta a labdát a Diósgyőr, amiből a vendégek már a tizenötödik pontjukat dobták (35-45). Yvonne Anderson horogdobása után Kaila Charles talált be, és ez volt az első félidő utolsó pontja (37-47).

Remekül kezdte a meccset a Diósgyőr, de a második negyedben megtorpant a magyar csapat.

Húsz perc alatt tíz labdát adott el Völgyi Péter gárdája, amiből a mindössze három labdát elszóró törökök, tizenöt pontot szereztek.

A festékben Howard Natasha nehéz feladat elé állította a magyar játékosokat, és ha kettőzték is a Fenerbache magasemberét, a kiosztásokból rendre eredményesek tudtak lenni a vendégek. Ennek ellenére a Diósgyőr bátor játékot mutatott az első húsz percben, és picivel több koncentrációval támadásban még szorosabbá is tudta volna tenni a meccset.

Harmadik negyed

Aho Nina remek ütemű betörésével indult a harmadik negyed, majd pár perccel később ismét a miskolciak hátvédje talált be egy egylábról elengedett ziccert követően. Sőt, a folytatásban Darcee Garbinnak is kiosztott egy gólpasszt, aki nem hibázott a hárompontos vonalról.

A törökök keményen támadták a Diósgyőr palánkját Fotó: Polyák Attila - Origo

Kayla McBride triplája után Natasha Howard verte meg Garbint, és újra egyből több mint tíz pont lett a különbség a negyed feléhez érve (46-58). Elképesztően élesek és éberek volt a törökök védekezésben: Kayla McBride lopott labdát Kaila Charlestől, majd a kontratámadás végén Emma Meesseman passzából Natasha Howard már a tizenkilencedik pontját dobta (46-62). A belga Meesemannak ez már a hatodik gólpassza volt a meccsen.

A miskolci csapat azonban nem adta fel, és Darcee Garbin tempójával újból tíz pont közelébe került (51-62). A vendégek magabiztoságga azonban egy percre sem inogott meg: Alperi Onar gyönyörű ütempasszal alley oop-ra (levegőbe feladott gólpassz) találta meg az alapvonalon belépő Yvonne Andersont (53-66).

Negyedik negyed

Ahogy a korábbi negyedekben, ismét Aho Nina kezdte a pontgyártást az utolsó játékrész kezdetén. A remek hárompontos után Emma Meesseman klasszis megoldással jelezte, hogy még mindig a világ legjobb játékosainak egyike. A negyed feléhez érve töredezett lett a játék, mindkét csapat többet szabálytalankodott, bár a diósgyőriek kétszer annyit faultak az egész meccsen, mint a törökök.

A Diósgyőr keményen védekezett Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utolsó három percben a miskolci szurkolók ütemes biztatásától fűtve az utolsó energiatartalékait is aktiválta a magyar csapat.

A tizenhét pontos Aho Nina az utolsó két percben egy fantasztikus, gyűrű alatt áthúzott ziccert dobott, majd Kaila Charles is megszerezte a tizenharmadik pontját egy visszatett lepattanó után (64-77). Yvonne Anderson befutása után a Fenerbache csapatáé volt az utolsó szó a meccsen,

de a diósgyőri játékosokat így is vastapssal köszöntötte a lelkes hazai publikum.

A magyar csapatnak a vereség ellenére sincs szégyenkeznivalója, mert remekül helyt állt az Euroliga címvédője ellen.

A másik magyar érdekeltségű mérkőzésen a Győr hazai pályán 81-65-re kikapott a spanyol Salamancától, ezzel Cziczás László csapata hatodszor szenvedett vereséget az Euroliga idei szezonjában.


Női kosárlabda, Euroliga, 7. forduló:
A csoport:
DVTK Hun-Therm - Fenerbahce (török) 64-81 (20-18, 17-29, 16-19, 11-15)
a magyar csapat legjobb dobói: Aho 17, Charles 13, Garbin 11, Tadic 10

B csoport:
SERCO UNI Győr-Salamanca (spanyol) 65-81 (13-30, 24-14, 12-22, 16-15)
a magyar csapat legjobb dobói: Török 12, Dombai 12, Carleton 12, Slocum 11