Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség Szabaddobás című podcastjének Pálinger Katalin, korábbi világklasszis kapus, az MKSZ alelnöke volt a vendége, aki a női válogatott előtt álló világbajnokság esélyeiről is beszélt.

A magyar női kézilabda-válogatott november 29. és december 17. között vesz részt a dán, norvég, svéd közös rendezésű világbajnokságon. Az Európa-bajnok, olimpiai és vb-ezüstérmes korábbi klasszis kapus elmondta, a kapushelyzet Szikora Melinda sajnálatos sérülése miatt kissé aggasztja, de annyira azért nem, hogy neki is edzésbe kelljen állnia, mondta nevetve.

A csapat felkészülési meccseiről elmondta a norvégok ellen voltak biztató jelek, az osztrákok elleni szűk győzelem (34-32) és a németek elleni szoros vereség (25-29) ugyanakkor megmutatta, hogy van még mit kijavítani a torna kezdetéig.

"Miután most nincsenek extraklasszis játékosaink, így ilyen teljesítményre sem építhetünk, csak csapatként tud sikeres lenni a társaság.

Bízom benne, hogy van egy-két olyan játékosunk, aki többet hozzá tud tenni, ráadásul a sorsolásunk is kedvező, hiszen nem a norvégokkal vagy ezzel a német csapattal kell ki-ki meccset játszanunk. Hozzáteszem, bárcsak ott tartanánk, hogy a végjátékban ellenük kell játszani. Két olyan ellenfélről van szó, Montenegróról és Horvátországról, akiket ez a csapat le tud győzni" - mondta Pálinger Katalin.

Természetesen szóba kerül az örök kérdés, azaz a válogatott és klubérdek közötti "ellentét" is.

"Nem mi (a szövetség, azaz a válogatott - a szerk.) dolgozunk a lányokkal, de egy éve mindenkinek a kezében van az program, hogy hogy fejlődhet. Főállású erőnléti edzőnk van, ehhez képest még mindig van olyan klub, amelyik azt mondja, hogy nem jó, amit és ahogy mi mérünk.

viszont még mindig van olyan klub erőnléti edző, aki azt mondja, hogy amit a svédek, norvégok, dánok, franciák csinálnak, az nem jó."

A teljes beszélgetést itt tudja megnézni: