Vágólapra másolva!
A férfi jégkorong Erste Ligában szereplő FEHA19 csapatánál folytatja a pályafutását Seregély Máté, akit a magyar bajnok FTC-Telekom adott kölcsön a székesfehérváriaknak.

Seregély Máté 2021 nyarán érkezett a Ferencvároshoz, 2022-ben pedig a felnőtt válogatottban is helyet kapott. Szem előtt tartva a 23 éves játékos fejlődését, annak érdekében, hogy több jégideje lehessen,

Seregély a szezon hátralévő részében kölcsönjátékosként szerepel majd a szintén Erste Ligában érdekelt FEHA19 csapatánál

– áll a Fradi hivatalos honlapján.

Seregély Máté a FEHA19-nél folytatja kölcsönben Forrás: fradi.hu

Már az első napján jégre léphet Seregély Máté

Seregély már pénteken, a Csíkszereda ellen bemutatkozhat új csapatában, amely a tízcsapatos Erste Liga nyolcadik helyén áll. A tengerentúlon is megfordult 23 éves hátvéd az idei szezonban 10 mérkőzésen 6 pontot gyűjtött össze – áll a székesfehérvári klub honlapján.

A jégkorong Erste Ligát jelenleg az Újpest vezeti a Gyergyói Hoki Klub és a Budapest Jégkorong Akadémia előtt, de a náluk öt meccsel kevesebbet játszott FTC-Telekom az UTE-től is mindössze hétpontos lemaradásban áll a negyedik helyen.