Vágólapra másolva!
 Szombat este a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában a Győri Audi ETO KC hazai pályán 31-29-re legyőzte a német SG BBM Bietigheim együttesét, ezzel Ulrik Kirkely együttese továbbra is százszázalékos a sorozatban.

A hétközi ferencvárosi bajnoki rangadón meglepően sima vereséget szenvedő Győr azzal a céllal lépett pályára a számára az őszi idényt lezáró találkozón, hogy megőrizze hibátlan mérlegét, amellyel egyedüli együttesként büszkélkedhetett a BL-ben.

Stine Bredal Oftedal (középen) négy góllal vette ki a részét a győzelemből Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Egy hete Németországban 34-26-ra diadalmaskodott az ETO. A Bietigheimből hiányzott a maródi Szikora Melinda, míg Faluvégi Dorottya helyet kapott ugyan a keretben, ám ő sem volt bevethető sérülés miatt.

Nagy iramban indult a mérkőzés, a Győrön valamelyest még érződött az a visszafogottság, amely a Ferencváros elleni találkozó egészét jellemezte a kisalföldieknél, a szokottnál több hibát követtek el, miközben a Bietigheim remekelt. A kiegyenlített kezdés (8-8) után a 22. percben ötgólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (10-15). A kapuban 50 százalék körül teljesítő Rinka Duijndam védései tartották a lelket a hazaiakban a kapkodó játékot, technikai hibák sorozatát hozó pediódusban, amelyben kilenc perc leforgása alatt egyszer talált be a Győr, miközben a védelme szinte átjáróháznak bizonyult.

A szünetben négy találat volt Ulrik Kirkely vezetőedző együttesének hátránya.

Az ETO egy kettős emberelőnyt lőtt gól nélkül tudott le a pihenő után, miközben a vendégek változatlanul könnyedén jutottak ziccerhez vagy hétmétereshez. Húsz perccel a dudaszó előtt még öt gól volt a különbség (17-22), innen sikerült ötven másodperc alatt kéttalálatnyira zárkóznia a Győrnek (20-22). Ez nagy lökést adott a házigazda csapatnak, amely védekezésben tüzesebbé vált és a közönség támogatását is jobban élvezhette ebben a periódusban, miközben a fáradni látszó Bietigheim a korábbiaknál többet hibázott. Tíz perccel a vége előtt egyenlített az ETO (26-26). A záró öt percen belül hetest rontott a német csapat, a Győr pedig az 57. percben - a mérkőzésen először - vezetést szerzett (29-28), innen pedig már nem engedte ki kezéből a nehezen kiszenvedett sikert.

Így ünnepelték a győri lányok a drámai győzelmet Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A mezőny legeredményesebbjeként Bruna Almeida de Paula nyolcszor volt eredményes, Győri-Lukács Viktória hat, Estelle Nze Minko öt góllal, Duijndam 14 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, A csoport:
Győri Audi ETO KC-SG BBM Bietigheim (német) 31-29 (13-17)
lövések/gólok: 48/31, illetve 48/29
gólok hétméteresből: 4/2, illetve 6/3
kiállítások: 2, illetve 6 perc

Korsós Dorina hat kísérletből négyszer volt eredményes a Rapid Bucurestiben, amely 35-30-ra alulmaradt a címvédő Vipers Kristiansand vendégeként. Háfra Noémi egyetlen lövését kihagyta és nem tudott segíteni a Buducnost Podgoricán, amely hazai pályán 34-21-re kapott ki a Brest Bretagne csapatától.

A másik szombati mérkőzésen a DVSC Schaeffler saját közönsége előtt 30-23-ra kikapott a CSM Bucuresti együttesétől. A mezőny legeredményesebbje a bukaresti Angela Stoica lett nyolc góllal, Emilie Hegh Arntzen hétszer volt eredményes, míg debreceni részről Planéta Szimonetta hatszor talált be.

Planéta Szimonetta (balra) volt a Debrecen legjobbja Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Planéta a találkozó utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elején kihagyott sok helyzet elbizonytalanította őket, ezt kihasználta a román együttes, a későbbi felzárkózási kísérletek pedig sok erőt vettek ki belőlük. Ugyanakkor meglátása szerint egy nagyon jó csapattól kaptak ki és a CSM teljesen megérdemelte a sikert.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, A csoport:
DVSC Schaeffler-CSM Bucuresti (román) 23-30 (9-15)
lövések/gólok: 52/23, illetve 43/30
gólok hétméteresből: 8/3, illetve 4/4
kiállítások: 8, illetve 10 perc