Vágólapra másolva!
Elkeseredetten nyilatkozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér B.Á.L. Veszprém tulajdonosa, Éles József a PLER-től elszenvedett súlyos vereség után.

A "kis Veszprém" szombaton nagyon simán, 34-23-ra kapott ki a PLER-től, úgy, hogy egyetlen percig sem volt reális esélyük még a pontszerzésre sem. Pedig a fővárosiak sem szárnyalnak, tizenegyedik bajnokijukon ez csupán a második sikerük volt. Érthető, hogy a Fejér B.Á.L Veszprém tulajdonosa, a korábbi veszprémi klublegenda, Éles József elkeseredetten nyilatkozott a Veol.hu vármegyei lapnak.

Éles József irányításával az előző idény végén megmenekült a Fejér-B.Á.L. Veszprém, de most még nehezebb helyzetben van a csapat Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Azóta is keresem a választ arra, miszerint mit lehetett, vagy kellett volna jobban csinálnunk, hogy elkerüljük a látottakat.

Hiányzik belőlük a bátorság, a vagányság, téthelyzetben dekoncentrálttá válnak és betliznek" - áll értetlenül a történtek előtt a csapatot edzőként is irányító egykori világklasszis átlövő.

A vereség után Éles hátrébb lépett egyet, és az edzői feladatokat átadta az addigi szakmai igazgatónak, a Győri Audi ETO csapatával korábban Bajnokok Ligáját nyerő Danyi Gábornak.

El- és belefáradtam, ezzel együtt mindenben segítem a munkáját. Elvesztettem a fonalat, pedig mindennel úgy igyekeztem: hétközben elemeztem, statisztikákat böngésztem, videófelvételeket néztem a riválisainkról. Mint említettem: a fiúk a gyakorlásokon mindent tökéletesen megcsináltak, a bajnokikon pedig jöttek a betlik. Jóllehet valahol a pszichológusaik is voltunk – és persze vagyunk ma is.

Éles elmondta, annyi pénzük nincs, hogy hirtelen két-három meghatározó játékost igazoljanak, de, ami a legjobban elkeseríti, hogy láthatóan nem tudott gyökeret verni Veszprémben, a világ egyik legjobb csapata, a Telekom Veszprém árnyékában.

Mélyre ástuk magunkat, várnánk, remélnénk a segítséget, de mindhiába. Alighanem minden érdekeltnek ez lesz a legjobb megoldás" - mondta elkeseredetten Éles József.