Vágólapra másolva!
A Veszprém 41-36-ra nyert a Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, csütörtökön.

Rendkívül gyors játékkal kezdődött a meccs, tíz perc alatt 14 gól született (7-7). Előbb a vendégeknek, majd a hazaiaknak volt egy 4-1-es sorozatuk, azután felváltva születtek a gólok. A cserék után normalizálódott a tempó, ezt kihasználva a magyar bajnoki címvédő hatékonyabbá tette a védekezését, egy 5-1-es szériával ellépett két találattal, és a szünetben 19-17-es előnyben volt.

Remekül kezdte a második félidőt a Veszprém, növelte a különbséget, egy 4-1-es sorozat végén már 29-24-re vezetett. A 11-szeres BL-győztes Barcelona jó néhányszor hibázott, nem tudta a korábbi teljesítményét produkálni, ráadásul egyik legjobbja, Dika Mem sérülés miatt a kispadra kényszerült. Tíz perccel a vége előtt eldőlt a rangadó, egy újabb hármas gólsorozat végén ugyanis már 33-26 volt az állás a lendületesen, felszabadultan, ugyanakkor pontosan kézilabdázó vendégek javára. A hajrában ismét szórták a gólokat a csapatok, de ezek a percek már inkább egy gálamérkőzés végjátékához hasonlítottak.

A Veszprém először nyert Barcelonában Forrás: handballveszprem

Dragan Pechmalbec és Ludovic Fabregas hét-hét, Jehia el-Dera hat góllal, Rodrigo Corrales 13 védéssel járult hozzá a sikerhez. A hazaiaknál Dika Mem és Timothey N'guessan hét-hét, Blaz Janc hat alkalommal talált be.

A két csapat 26. alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon,

a mérleg a Veszprém szempontjából nyolc győzelem, egy döntetlen és 17 vereség, de a Barcelona otthonában fennállása során először nyert a magyar együttes.

Az öt győzelemmel és egy vereséggel álló Veszprém a következő fordulóban, november 15-én a szlovén RK Celje PL vendége lesz. A két sikerrel, egy döntetlennel és három vereséggel rendelkező Szeged három hét múlva az északmacedón Eurofarm Pelisztert fogadja.

A veszprémiek keretéből Omar Jahja és Nagy Benedek hiányzott. A katalánok korábban csak egyszer - a német THW Kieltől - kaptak 41 gólt a BL-ben.

Eredmény, csoportkör, 6. forduló, B csoport:
Barcelona (spanyol)-Telekom Veszprém 36-41 (17-19)
lövések/gólok: 57/36, illetve 58/41
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 1/0
kiállítások: 0, illetve 4 perc