Vágólapra másolva!
Az I Feel Slovenia turisztikai ügynökség a nemzetközi sajtó részére Szlovéniában egy fantasztikus háromnapos programsorozatot szervezett szeptember 15. és 17. között. A szlovének NBA-sztárja, Luka Doncic nevével fémjelzett Luka 2 Bled elnevezésű 3x3-as kosárlabda-bajnokság állt az események középpontjában, ám a zseniális helyszínen lebonyolított torna mellett Szlovénia gazdag kultúráját és gyönyörű látványosságait is megismerhettük. A tartalmas hétvége során Ljubljana, Bled és Radovljica városába is ellátogattunk, és mindenütt megtapasztalhattuk, milyen lenyűgöző a szlovén vendégszeretet.

A hosszú és kimerítő, több mint 450 kilométernyi és közel 5 órás autóútat követő sikeres célba érés után a háronapos programsorozat a szlovén fővárosban, Ljubljanában található Pogacarjev téren vette kezdetét. Az I Feel Slovenia turisztikai ügynökség három munkatársa, valamint rajtam kívül négy újságíró, két belga, egy spanyol és egy angol kolléga alkotta a családias csapatot, utunk első állomása egy fantasztikus gasztronómiai élményt kínált.

Az Open Kitchen (Nyitott konyha) az egyik legnépszerűbb kulináris projekt Szlovéniában, amely márciustól novemberig minden napsütéses pénteken Ljubljana városközpontjába csábítja az ételkülönlegességek kedvelőit,

és elképesztő népszerűségnek örvend a turisták körében.

A gasztronómiai csoda átélése után ellátogattunk arra a kosárlabdapályára, ahonnan a szlovének NBA-sztárjának, Luka Doncicnak a pályafutása indult.

A ljubljanai születésű sztár, miután 2018-ban aláírta első profi szerződését a Dallas Mavericks csapatával, beváltotta korábbi ígéretét és önerőből újíttatta fel a pályát, támogatva ezzel a tehetséges fiatalokat,

akik közé rendszeresen beszáll egy-egy meccs erejéig, amikor éppen hazalátogat a szlovén fővárosba.

A Luka Doncic által felújított pályán remek környezetben gyakorolhatnak a tehetséges fiatalok Forrás: Origo

A gyönyörűen felújított kosárpálya megtekintését követően az I Feel Slovenia kedves idegenvezetője megmutatta nekünk Ljubljana központjának néhány látványosságát, többek között a Ljubljanica folyó partján fekvő óváros barokk és szecesszió stílusú épületeit, a Sárkány hídat, valamint a Prešeren téren található, 1646 és 1660 között épült ferences templomot.

Ljubljana egyik leghíresebb épülete, a Prešeren téren található barokk stílusú ferences templom Forrás: Origo

A rövid városnézést követően ellátogattunk egy tipográfiával és nyomdászattal foglalkozó, Tipo Renesansa elnevezésű műhelybe, amelyet Marko Drpic kalligráfus alapított azzal a céllal, hogy megmutassa az érdeklődőknek, hogyan készült a könyvnyomtatás, mielőtt a modern technológia elterjedt és átvette az uralmat. A fantasztikus műhelyben fiókok százai voltak telis-tele ólomból és fából készült, különböző méretű és stílusú betűkkel, ékezetekkel, írásjelekkel, és egy kézműves foglalkozás keretében pár percre belekóstolhattunk abba, milyen érzés lehet nyomdászként dolgozni.

A közös munka során a szlovéniai túra központi programja, a Luka 2 Bled kinyomtatására vállalkoztunk, a háromsoros rövid szöveget kék színű tintával és természetesen Drpic úr közreműködésével "varázsoltuk rá" a papírra.

Marko Drpic varázslatos műhelyében belekóstolhattunk a nyomdászat rejtelmeibe Forrás: Origo

A programsorozat következő állomása, a központi esemény helyszíne, a Ljubljanától mintegy 50 kilométerre található Bled városában várt bennünket. A szervezők Szlovénia egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, a világhírű Bledi-tó közepén állítottak fel egy lenyűgöző kosárlabdapályát, ahol nemzetközi korosztályos csapatok 3x3-as mérkőzéseket vívtak egymással szombaton a Luka 2 Bled elnevezésű bajnokság keretében.

A Luka Doncic nevével fémjelzett, vízen lebegő pálya egészen káprázatos látványt nyújtott, háttérben a Júlia-Alpok csodás látképével, valamint a tó közepén elhelyezkedő aprócska szigettel és annak legismertebb szimbólumával, a Szűzanya templommal.

Festői környezetben rendezték meg a Luka 2 Bled elnevezésű kosárbajnokságot Forrás: slovenia.info

A különleges, csúszásgátló borítással ellátott pályát testközelből is megszemlélhettük, majd néhány elhibázott hárompontos dobás és képzeletbeli zsákolás után továbbhaladtunk, hogy elfoglaljuk szállásunkat a Bled szívében található Rikli Balance Hotelben, ahonnét csodás kilátás nyílik a tóra, a várra és a Júlia-Alpokra.

A pénteki program zárásaként felejthetetlen élményben volt részünk, ugyanis egy autentikus tanyára látogattunk, ahol egy 1800-as években épített házikóban vacsorázhattunk.

Hagyományőrző vendéglátóink szlovén népviseletben fogadtak minket, a finom ételek mellett tradicionális zenével és néptánccal kedveskedtek csapatunknak.

Szombaton elektromos kerékpárokkal fedeztük fel a Bledi-tó körüli látnivalókat, amelyek közül a legnagyobb érdeklődés a Luka 2 Bled kosárbajnokságot övezte. Hatalmas tömeg hömpölygött a különleges pálya körül, a szurkolói zónában ajándékbolt, ügyességi feladatok, szerencsekerék és a legújabb kosárlabdás videójáték is várta a rajongókat, akik így Luka Doncic virtuális karakterét is irányíthatták a fotelből.

A szlovének NBA-sztárja a nemrég véget ért világbajnokságon összeszedett kisebb sérülése és egyéb elfoglaltságai miatt ugyan nem tudott megjelenni az eseményen, de így is elképesztő érdeklődés övezte a 3x3-as tornát, amelyen öt ország (Szlovénia, Olaszország, Horvátország, Franciaország és Magyarország) korosztályos csapatai vettek részt. A Nike Air Jordan és a Grosbasket franchise együttműködésének köszönhetően szombaton bemutatták a Doncic nevével fémjezett vadonatúj, több színben is elérhető sportcipőket, amelyek külsejét a jellegzetes Bledi-tó szépsége ihlette.

A Luka 2 Lake Bled elnevezésű sportcipőket az ajándékboltban is megvásárolhatták a rajongók Forrás: Origo

A sűrű menetrend miatt kis idő múlva tovább kellett haladnunk utunk következő állomása, a festői szépségű Vila Bled felé. A korábbi elnöki rezidencia manapság történelmi szállodaként működik, amelyet híres szlovén festők művei díszítenek. A csodaszép épületet egy fantasztikus park veszi körül, a helyszín Doncic számára is érzelmi kötödéssel bír,

a szlovén sztárkosaras itt kérte meg gyönyörű barátnője, Anamaria Goltes kezét.

Luka Doncic idén nyáron itt kérte meg gyönyörű barátnője kezét Forrás: sports.inquirer.net/

A monumentális szálloda elhagyása után a velencei gondolákra emlékeztető pletnával - amely egy hagyományos szlovén fahajó, 7 méter hosszú, 2 méter széles, és biztonságos navigációt nyújt akár 18 ember számára - jutottunk el a tó közepén fekvő Bled-szigetre. Miután a 99 lépcsőfokot sikeresen megmásztuk, a Szűzanya templomban megkongattuk a kívánság harangját, majd egy rövid tárlatot követően a Potičnica névre hallgató vendéglátóhelyen megkóstoltunk egy hagyományos szlovén édességet, a poticát. A kuglófra emlékeztető kalácsfajta többféle töltelékkel töltve is elkészülhet, karácsonykor és húsvétkor is fontos részét képezi az ünnepi lakomának.

Minden évszakban csodás látványt nyújt a Bled-sziget Forrás: Hemis via AFP/GUIZIOU Franck / hemis.fr/Guiziou Franck

A Bledi-tó körüli látványosságok felfedezése után visszatértünk a Luka 2 Bled kosártorna helyszínére, és a VIP-páholyból megnézhettük a 18 órától kezdődő döntőket, valamint az azt megelőző zsákolóversenyt és a látványos showműsort. A 3x3-as kosárbajnokságon 16 korosztályos csapat, köztük három magyar együttes versengett egymással, a férfi és a női torna döntőjében is hazai győzelem született, mindkét trófeát szlovén csapat hódította el. A helyszín különlegességéből adódóan gyakran előfordult, hogy egy-egy elhibázott dobás után a tóban landolt a labda, de így legalább az önkéntesek sem unatkoztak a vízben.

A szombati nap zárásaként a több mint 1000 éves bledi várban található étteremben került sor a vacsorára. 1511-ben a várban súlyos károkat okozott egy földrengés, ám a mai megjelenés érdekében újjáépítették. A kastély épületeit freskó technikákkal festett falfestmények díszítik, és néhányat kőből faragtak.

Az 1951 és 1961 közötti felújítás idején létrejött a kastély nyomdája és borospincéje, az alsó udvarán toronygaléria, emlékhelyiség és múzeum is található.

A tavaszi és nyári hónapokban rengeteg kulturális eseményt rendeznek a kastély udvarában, különösen a középkori programok népszerűek, amelyek során a lovagok az emberek életét mutatják be.

A bledi várban található étteremből fantasztikus kilátás nyílik a csodás tájra Forrás: Hemis via AFP/GUIZIOU Franck / hemis.fr/Guiziou Franck

A háromnapos túra utolsó és egyben legrövidebb napján a Bledtől autóval mindössze 15 percnyi távolságra lévő csodás kisvárosba, Radovljicába látogattunk. A hangulatos település városközpontja a XV-XVI. századból származó polgári házakkal, illetve a középkori védelmi rendszer maradványaival az ország egyik büszkesége.

Radovljica a szlovén méhészet központjaként tett szert nemzetközi ismertségre, és a város csokoládé fesztiválja is elképesztően népszerű a helyiek és a turisták körében.

Ami a finom édességet illeti, hazautazás előtt betértünk a Linhart téren található Radolca Chocolate csokiboltba, ahol a legkülönfélébb és legkülönlegesebb házi készítésű csokoládékból kaphattunk ízelítőt.

A Radolca Chocolate házi készítésű csokijai lélegzetelállítóan finomak Forrás: Origo

A Gostilna Kunstelj étteremben elfogyasztott mennyei ebéd után a háromnapos programsorozat a végéhez ért.

A tartalmas és mozgalmas hétvége alatt Szlovénia legszebb természeti csodáiból többet is megismerhettünk, valamint azt is megtapasztalhattuk, hogy Magyarország délnyugati szomszédjánál mennyire imádják az emberek a sportokat.

Az alig több mint 2 milliós lakosságú és rendkívül kedvező földrajzi fekvésű Szlovénia, amely tengerparttal és közel háromezer méter magas hegycsúccsal is rendelkezik, okkal lehet büszke, hiszen rengeteg világklasszis sportolója van jelenleg. Luka Doncic mellett az olimpiai bajnok kerékpáros, Primoz Roglic, a kétszeres Tour de France-győztes biciklista, Tadej Pogacar vagy éppen az olimpiai bajnok sziklamászó, Janja Garnbret mind-mind a világ legjobbjai közé tartoznak a saját sportágukban.

A háromnapos túra alatt a szervezőkkel és az újságírókkal együtt egy vidám, családias sport- és természetrajongó csapat kovácsolódott, a magyarhoz hasonlóan a szlovén vendégszeretetről is ódákat lehetne zengeni. A felejthetetlen kalandok során beleszerettem Szlovéniába, és vágyom rá, hogy minél hamarabb újra eljuthassak a csodás alpesi országba.