Vágólapra másolva!
A Ferencváros szombaton 32-26-ra kikapott Ljubljanában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Az elmúlt kiírásban döntős Ferencváros két vereséggel rajtolt: előbb saját közönsége előtt a Metztől, majd a címvédő Vipers Kristiansand otthonában kapott ki simán. Szombati vendéglátója viszont nyert az első két fordulóban, idegenben a Zaglebie Lubint, majd otthon a legutóbbi szezonban negyedik Esbjerget múlta felül.

Martin Albertsen vezetőedző együttese így első sikeréért lépett pályára Ljubljanában, ahol 5-5-ig kiegyenlített küzdelem zajlott, ezt követően azonban 3-0-s sorozatot produkált a házigazda, időkérésre késztetve a zöld-fehérek dán trénerét. A játékmegszakítás ellenére 13-8-ra növelte előnyét a Ljubljana, amely a szünetben is öt góllal vezetett.

Harmadszor is kikapott az FTC a BL-szezonban Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fordulást követően bő hét perc telt el, amikor az addigi legnagyobb különbség (19-13) újabb ferencvárosi időkérést eredményezett, ez azonban nem változtatta meg a játék képét, 29-19-nél elérte a tíz gólt a differencia.

A Ferencvárosnak csupán az eredmény kozmetikázására futotta az erejéből a hajrában.

Hazai részről Darja Dmitrijeva kilenc, Tamara Mavsar hét gólt szerzett, a ferencvárosi Klujber Katrin ugyancsak hétszer volt eredményes.

Eredmény, női BL, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén) - FTC-Rail Cargo Hungaria 32-26 (15-10)