Vágólapra másolva!
Szeptember 15. és 17. között az I Feel Slovenia turisztikai ügynökség háromnapos eseménysorozatot szervezett a nemzetközi sajtó számára, és a programok keretében ellátogathattunk arra a csodás helyszínre, ahonnét az NBA egyik legnagyobb sztárjának, Luka Doncicnak a pályafutása indult.

A háromnapos programsorozat keretében pénteken a szlovén fővárosban, Ljubljanában ellátogattunk arra a kosárlabdapályára, ahonnan Luka Doncic mesébe illő pályafutása indult. A szlovénok 2 méter magas és több mint 100 kilós óriásáról mindenképpen érdemes tudni, hogy jelenleg a világ legjobb játékosai közé tartozik, 2018 óta az NBA-ben szereplő Dallas Mavericks kosarasa. A még mindig csak 24 éves klasszis már most elképesztő pályafutást tudhat maga mögött, mindössze 17 évesen debütált a szlovén válogatottban és egy évvel később már Európa-bajnokságot nyert a nemzeti csapattal.

A Real Madrid hamar felfedezte, a spanyol gigásszal 19 évesen Euroliga-győztes lett, majd első NBA-szezonjában kiérdemelte az év újonca elismerést, azóta 4 alkalommal szerepelt az All Star-csapatban.

A szlovének világsztár kosárlabdázója, Luka Doncic Forrás: AFP/Jam Sta Rosa

A német válogatott győzelmével nemrég véget ért férfi kosárlabda-vb-n a szlovén válogatott a hetedik helyen zárt, Doncic jelenleg kisebb sérüléséből lábadozik, és gőzerővel készül az októberben rajtoló NBA-szezonra. A ljubljanai születésű világsztár, aki egyébiránt Szlovénia nagykövete és mindig büszkén képviseli szülőhazáját, hét éves kora óta kosárlabdázik, és a nevével fémjelzett programsorozat, a Luka 2 Bled elnevezésű esemény keretében megnézhettük azt a kosárlabdapályát, ahol tökéletesítette a tudását gyerekkorában.

Innen indult Luka Doncic csodás pályafutása Forrás: Origo

A szlovén klasszis manapság is rendszeresen kosarazik ezen a pályán, amelyet önerőből felújított, hogy a következő generáció fiatal tehetségei színvonalas körülmények között űzhessék kedvenc sportágukat.

Doncic maga is gyakran beáll a gyerekek közé, a szerencsések testközelből csodálhatják a kiváló játékos mozdulatait, és akár néhány trükköt is elleshetnek tőle.