Szögezzük le gyorsan: a 2023-24-es NB I-es női kézilabdaidény legnagyobb csodája az lenne, ha a NEKA női csapata nem esne ki. Az együttes átlagletkora 18,6 év (!), a csapatban szinte csak olyanok játszanak, akik még soha nem léptek pályára az NB I-es felnőttmezőnyben.
A NEKA női csapata harmadik alkalommal szerepel az NB I-es kézilabda-bajnokságban. A „rangidős" játékos a 25 éves csapatkapitány, Bató Lili.
Amikor kiderült, hogy mi indulunk az NB I-ben körülbelül tíz másodpercig tartott, míg felocsúdtunk, utána azonnal azt kezdtük el tervezni, mit kell máshogy csinálni, átszervezni, kik azok a játékosok, akik szabadok és segíteni tudnának nekünk. Szóval elkezdtük az újratervezést.
Több olyan játékos van, aki még soha nem játszott felnőtt mezőnyben, NB I/B-ben sem, nemhogy az első osztályban. Nyilván kell a tudatosság és lesz is, de itt kőkeményen azt a fiatalságot, és az ebből adódó szemtelenséget, jó értelemben vett gátlástalanságot kell kihasználnunk, ami bízom benne, hogy meglesz. Mint a szorgos kis hangyák, össze kell fognunk és együtt kell harcolnunk, minden mérkőzésen ötször annyit kell küzdenünk, mint az ellenfeleink. Én azt gondolom, ez lehet az egyetlen utunk" - nyilatkozta Bakó Botond vezető edző.
Ennél kicsit könnyebb helyzetben van a NEKA férfi NB I-es csapata, amelyet ebben az idényben is Sótonyi László vezet. A kiváló szakember nemcsak a tavalyi 8. helyezéssel tette le a névjegyét, hanem azzal is, hogy idén nyáron a junior férfi kézilabda-világbajnokságon a döntőbe vezette a magyar válogatottat. Abban a junior nemzeti csapatban a keret kilenc játékosa a HSA NEKA színeiben bizonyíthatott az elmúlt szezonban. (Karai Miklós, Krakovszki Bence, Krakovszki Zsolt, Palasics Kristóf, Papp Tamás, Sisa Erhard, Tárnoki Márkó és Temesvári Gábor). Ebben a szezonban a keret két tagja igazolt Balatonboglárra, Ludmán Marcell és Mikler Krisztián.
A NEKA férfi csapata a tavalyi idényben elképesztő meccsen játszott döntetlent a bajnok Veszprémmel (29-29), de a Balatonfüred és a Tatabánya sem tudott nyerni a boglári csarnokban.
Amikor a NEKA-n végzett munkáról beszélünk, mindig azt emeljük ki, hogy hosszú távra nevelünk, és arra, hogy a játékosok a legmagasabb szinten is megállják a helyüket. Biztos vagyok abban, hogy nélkül az NB I-es idény nélkül nem szerepeltünk volna ilyen jól a junior világbajnokságon.
Kulcskérdés volt, hogy ilyen sokan szereztek tapasztalatot az első osztályban, és itt most nemcsak a NEKA-s srácokra gondolok. Azt gondolom, a vb-ezüstéremmel sok minden bizonyítást nyert, egyre többen látják – velünk együtt – hogy ez a jó út az utánpótlás és a felnőtt kor között. Az akadémiákkal is egyre jobb a kapcsolat, szívesen engedik hozzánk a játékosokat, hiszen látják a fejlődést és az ő segítségük is kellett ahhoz, hogy így szerepeljünk a múlt szezonban.
Nem szeretném, hogy a tavalyi 8. hely elbizakodottá tegyen bárkit, vagy valaki elveszítse a motivációját, lehet és kell is előre menni, szerénynek, alázatosnak kell maradni, ugyanúgy dolgozni hétről hétre.
A heti cél továbbra is az, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk, ha ilyen szép eredménnyel zárunk, akkor örülünk, ha nem, akkor a hosszú távú célokat nézzük, hogy a játékosok olyan hazai vagy külföldi csapatokba menjenek, ami számukra előrelépés" - nyilatkozta Sótonyi László.
A NEKA férfi NB I-es csapata szombaton hazai pályán fogadja a Komlót, a nők a Vasas otthonában kezdik meg a küzdelmeket.