Vágólapra másolva!
Gondolkodásmódban változtatna a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatán a szakmai stáb, mondta el az MTI-nek Gulyás Péter másodedző az együttes keddi nyilvános edzése után.

"Bizonyos dolgokban, filozófiában, gondolkodásmódban szeretnénk változtatni, és azon a sebességen, ami a két kapu között szükséges visszarendeződésben, illetve lerohanásban" - nyilatkozta Gulyás. Példaként a Paris Saint-Germain otthonában lejátszott márciusi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést említette, amelynek első félidejében kilenc góllal vezettek, de nem bírták végig a tempót és két találattal kikaptak.

"Ezeknek a tanulságait levonva időszakosan próbálunk majd az ellenfélre nyomást gyakorolni, de olykor vissza kell fogni a csapatot" - mondta.

A játékosként 111-szeres válogatott Gulyás úgy fogalmazott, azzal, hogy az előző idényben nem jutottak el a BL négyes döntőjébe, egy héttel hosszabb lett minden játékosuk pihenőideje, azok az új igazolások pedig, akik ott voltak Kölnben, nagyon magas szintű állapotban érkeztek.

"A csapat fizikális állapotban 10-15 százalékot javult az egy évvel ezelőttihez képest, ez a fizikális mutatókon is látszik, az összes eredményen. Hogy mikor lesz csapat, az még sok idő szerintem, mert a játékosok nagyon jók egyénileg, de össze kell gyúrni őket" - szögezte le.

Gondolkodásmódban változtatna a csapaton a Telekom Veszprém szakmai stábja Forrás: instagram.com/mikitavailupau

A tréner úgy véli, sok időt vesz igénybe, mire minden játékos megérti a feladatát és azt, hogy mi a teendője az elképzelt helyén a csapatban. Hangsúlyozta, reményei szerint a januári világversenyek és a tavaszi olimpiai selejtezőtornák nem befolyásolják a csapatépítést, és mindenki egészséges lesz, mert csak úgy lehet egységet kovácsolni, ha folyamatosan együtt van mindenki.

Mint mondta, a két balszélsőjük - Hugo Descat és Bjarki Már Elísson - jelenleg is sérült, de közülük az egyik remélhetőleg ott lehet a pályán a BL csoportkörének első fordulójában, amikor a Veszprém a német Magdeburg otthonában szerepel szeptember 14-én.

Gulyás elmondta, a vezetőség a bajnoki cím és a Magyar Kupa-elsőség megvédését várja el a csapattól, a BL-ben pedig a legjobb négy közé jutást. Utóbbi kapcsán megemlítette, bizakodnak, hogy ennél szebbet is el lehet érni, ha minden rendben lesz.

A szakmai stáb filozófiájáról elmondta: ha az egyéneket megpróbálnák letörni, akkor a játékosaik már nem azok lennének, akiket idehoztak. Ha megpróbálnák belesulykolni őket egy általuk vélt elképzelésbe, akkor "eltörnék" a játékosokat.

"Bele kell dolgozniuk magukat ebbe a közegbe, nekünk pedig hagynunk kell őket kiteljesedni, hiszen azért vannak ilyen magas szinten, amit nagyon tudnak és ami az erősségük. Csapatként próbálunk funkcionálni, de a játékosokra van bízva, hogy oldanak meg bizonyos helyzeteket, hiszen ők cseleznek, ők döntenek, mikor és hova lőnek. Ezeket kintről nem befolyásoljuk, nem szólunk bele, hiszen ők már megéltek sok mindent" - magyarázta Gulyás.

A bakonyiaktól öt alapember távozott, és érkezett a spanyol kapus Ignacio Biosca García, az orosz balátlövő Szergej Koszorotov, a spanyol irányító Agustín Casado Marcelo, a francia balszélső Hugo Descat, a francia beálló Ludovic Fabregas és a svéd jobbátlövő Lukas Sandell.

A csapat a Tatabányát 31-29-re, a horvát RK Nexét 32-27-re, a portugál SL Benficát 37-23-ra, a szintén portugál FC Portót pedig 34-31-re győzte le edzőmérkőzésen. Csütörtökön a BL-ezüstérmes lengyel Kielcét fogadja, szombaton pedig a Gyöngyöst látja vendégül a bajnokság első mérkőzésén, majd Törökországban játszik két felkészülési találkozót.

Ligetvári Patrik ujja súlyosan megsérült az előző idény BL-negyeddöntőjének első meccsén, a visszavágót ki is kellett hagynia, a bajnoki döntőben azonban már visszatért. Mint elmondta, szinte teljesen a múlté már a sérülés, teljes mértékben tudja használni az ujját, és normálisan tud edzeni.

Megjegyezte, a felkészülés elején egy kicsit furcsa volt számára, hogy egyedüli magyar maradt a mezőnyjátékosok között, de korábban is volt már erre példa, amikor a honfitársai közül valaki megsérült.

"Szerintem nagyon jól állunk, a Benfica ellen azt a játékot tudtuk nyújtani, amit szerettünk volna. A Porto ellen is voltak jó periódusaink, de volt sok hiba is, bár ez a felkészülési időszakban teljesen normális, mert sok az edzés" - nyilatkozta.

A balátlövő kifejtette, tudniuk kell kontrollálni, mikor rohannak és mikor mit szeretnének csinálni.

"Amikor gyorsan szerzünk két-három gólt, elvisz minket a lendület, és még hozzá akarunk rakni, pedig néha jobb lenne, ha lassítanánk egy kicsit. Momir Ilic vezetőedző is arra hívta fel a figyelmünket, hogy ezeket a szituációkat kell mérlegelnünk" - magyarázta a válogatott Ligetvári.