Vágólapra másolva!
Az amerikai Chris Finch és a török Erdem Can is előadást tart a vasárnap és hétfőn immár negyedik alkalommal sorra kerülő nemzetközi kosárlabda-konferencián, amelynek Pécs ad otthont.

Chris Finch, az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő Minnesota Timberwolves vezetőedzője a modern támadófilozófiáról, a stábmenedzsmentről, az edzés- és mérkőzéstervezésről, illetve az analitika szerepéről beszél majd, illetve gyakorlati előadást tart a támadásépítésről és a dinamikus dobógyakorlatokról - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

Chris Finch a francia centernek, Rudy Gobertnek magyaráz Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Ethan Miller

Finch edzői karrierje kezdetén dolgozott Angliában, Németországban és Belgiumban, majd az Egyesült Államokban a Houston Rockets, a Denver Nuggets, a New Orleans Pelicans és a Toronto Raptors másodedzője volt, mielőtt 2021-ben átvette volna a Minnesota Timberwolves irányítását.

Erdem Can arról tart előadást, hogy milyen út vezet a másodedzői poszttól a vezetőedzővé válásig, hiszen korábban a Türk Telekom Ankara, a Fenerbahce és a Utah Jazz szakmai stábjában tevékenykedett, majd volt az Olin Edirne és a Türk Telekom vezetőedzője, jelenleg pedig az Anadolu Efest irányítja. A pécsi eseményen gyakorlati előadása lesz majd az üres elzárások használatáról és a több opciós támadások szervezéséről.

Mindkét edző részt vesz majd a vasárnapi és a hétfői program végén egyaránt sorra kerülő kerekasztal-beszélgetéseken.