Vágólapra másolva!
Pajzsmirigyműtéten esett át Gereben Lívia, a román bajnok Sepsiszentgyörgy magyar kosárlabdázója.

A 23 éves játékos a Kossuth rádiónak csütörtökön elmondta, túlműködés miatt ki kellett venni a pajzsmirigyét, mivel az egyéves gyógyszeres kúra nem bizonyult hatásosnak.

- utalt arra, hogy 2019-ben leukémiát diagnosztizáltak nála, kemoterápiás kezeléseket kapott, csontvelő-transzplantáción esett át, és egy év után térhetett vissza a pályára.

Gereben Líviára műtét vár Forrás: fiba.com

Gereben Lívia elmondta, tavaly nyár óta többször is magas pulzusszámra panaszkodott, majd 12 kilót fogyott, megdagadt a nyaka, hullott a haja, aztán kiderült a probléma oka. Innentől pedig élete végéig hormonkészítményeket kell szednie, de ez az élsportban nem akadályozza, és a doppinglistán sem szerepelnek a gyógyszerei. Tapasztalatait pedig közösségi oldalán osztja meg azokkal, akik hasonló gondokkal küzdenek.

A júniusban magyar negyedik hellyel zárult Európa-bajnokságról a játékos közölte, betegsége miatt nem is számított rá, hogy bekerül a keretbe, és a tévé előtt szurkolt társainak. A rákbetegséggel kapcsolatban kifejtette, októberben lesz négy éve tünetmentes, s az orvosok öt év után nyilváníthatják gyógyultnak.

Gereben Lívia tavaly igazolt az erdélyi klubhoz - amely sorozatban hetedik bajnoki aranyát gyűjtötte be -, az előző öt évben az Atomerőmű KSC Szekszárdot erősítette.