Vágólapra másolva!
A Mosonmagyaróvár a csoportkörben kezdheti meg szereplését a női kézilabda Európa-ligában.

A klub közösségi oldalának hétfői beszámolója szerint a Debrecen Bajnokok Ligája-indulása és a Mosonmagyaróvár közelmúltbeli jó eredményei miatt került a csapat automatikusan a 16-os főtáblára a második számú európai kupasorozatban.

A sorsolásra november 23-án, a mérkőzésekre január elejétől február közepéig kerül sor.

A Mosonmagyaróvár az előző szezonban két győzelemmel és négy vereséggel, az azt megelőző idényben három sikerrel és három vereséggel zárta a csoportkört. A negyeddöntőbe egyik alkalommal sem jutott be.

Csoportkörös a Mosonmagyaróvár az Európa-ligában Forrás: mkcse

A 34 nevezett csapat között ott van a Praktiker-Vác is, amely a selejtező utolsó fordulójában kapcsolódik majd be a küzdelmekbe. A sorsolást október 10-én rendezik, a meccseket november közepén játsszák. Eredetileg a Siófok KC is benevezett az Európa-ligára, de visszalépett, mivel kizárták az NB I-ből, és csak a harmadosztályban (NB II) indul a következő szezonban.