Vágólapra másolva!
A szombati nap sem telt eseménytelenül a sport világában, ezért most szokás szerint egy gyűjtőcikkben megmutatjuk a legérdekesebb történéseket június 24-éről.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében nem indulhat el a Konferencia-ligában a spanyol bajnokság hetedik helyén végző Osasuna. A pamplonai csapat a 2006-07-es szezon óta először képviselhette volna Spanyolországot a nemzetközi kupaporondon, ám az UEFA vizsgálatot indított a klub ellen. Ugyanis még a 2013-14-es idényben az Osasuna akkori vezetői több meccset is befolyásoltak önös érdekből.

Az ausztriai edzőtáborban zajló felkészülés során a Ferencváros a szlovén NK Rogaska elleni hétfői meccsén 0-0-s döntetlent játszott, és elvesztette az egyik új igazolását. Az első félidő végén le kellett cserélni a csapat egyik nyári szerzeményét, a szerb Alekszandar Pesicset, miután a támadó a vállához kapott, nagy fájdalmai közepette üvöltött, és még az öltözőbeli jajongása is hallatszott a pályán.

Alekszandar Pesicsre egy ideig nem számíthatnak Forrás: fradi.hu

A korábban a világ legszexibb nőjének választott egykori profi golfozó, Paige Spiranac alakját rengetegen irigyelhetik. Most kiderült, hogy az amerikai sportolónő hogyan dolgozik meg azért, hogy így nézzen ki.

A Luton Town együttese szolgáltatta a 2022/2023-as fociszezon egyik legnagyobb szenzációját, ugyanis a 9 éve még az angol ötödosztályban szereplő kiscsapat története során először feljutott a Premier League-be.

A feljutásról döntő mérkőzés drámai pillanatokat hozott, az első félidőben összeesett a pályán a Luton csapatkapitánya, akinek a kórházban meg kellett műteni a szívét.

A döbbenetes esemény ellenére a csapat büntetőpárbaj után megnyerte a sorsdöntő mérkőzést, és a következő szezonban a világ legerősebb bajnokságában ajándékozhatja meg újabb csodás élményekkel a szurkolókat.

A profi amerikaifutball-ligában (NFL) korábbi Super Bowl-győztes Carson Wentz a közösségi oldalán tett közzé fényképeket arról, ahogy levadászott egy fekete medvét Alaszkában.

Carson Wentz levadászott egy medvét Forrás: cj_wentz11@instagram

A jelenleg csapat nélkül, 30 éves irányító a leírás alapján lehúzhat egy elemet a bakancslistájáról, miután az általa "hihetetlen állatnak" nevezett medvét íj és nyíl segítségével megölte. A kép közzététele után valószínűleg Wentz nem azt a reakciót várta, amit kapott. Néhányan humorral próbáltak hozzáállni, és azt írták, hogy ha Wentz dobásai is ilyen pontosak lennének, akkor nem állna csapat nélkül jelenleg.