Vágólapra másolva!
Korosztályos szinten is komoly rangadót rendeztek vasárnap este a debreceni U19-es világbajnokságon, melyen kisebb meglepetésre Szlovénia alaposan megszorongatta a nagy esélyesnek tartott amerikai csapatot. A leendő NBA-sztárokat felvonultató tengerentúliaknak azonban az utolsó játékrészben mutatott ellenállhatatlan játék is elég volt a győzelemhez. 

Az eddigi 14 U19-es világbajnokságból 8-at, a legutóbbi öt kiírásból négyet megnyerő amerikai csapat a szakértőknél ezúttal is toronymagas esélyese a tornának. A szurkolói érdeklődésen talán igen, de a sportszakmai tényen nem változtat az sem, hogy a sportág mai legnagyobb világsztárjának, LeBron Jamesnek a fia, Bronny végül nem került be a 12 fős vb-keretbe.

A vasárnapi ellenfél azonban nem akárki volt: a 2017-es Európa-bajnok Szlovénia, amelyik az elmúlt években megannyi sztárt (Goran és Zoran Dragic, Vlatko Cancar), nem utolsó sorban pedig napjaink egyik legünnepeltebb szupersztárját, Luka Doncicot adta a sportágnak.

Délnyugati szomszédunk joggal lehet büszke az utánpótlására, hiszen az nem véletlen, hogy egy ilyen apró ország (délnyugati szomszédunk alig több mint 20 ezer négyzetkilométer területű, a lakossága pedig csupán 2,1 millió) sorra termeli ki a világsztárokat (és akkor még a kézilabdáról és az országúti kerékpárról nem is beszéltünk).

A szlovének az első meccsen simán verték Libanont (74-58), míg az amerikaiak a papírformának megfelelően intézték el Madagaszkárt (136-69).

A szlovénokat lelkes szurkolótábor biztatta a Főnix Aréna 3 és fél ezer nézője előtt, és a fantasztikus irányító, Jan Vide vezérletével szünetre 40-33-as előnnyel mehettek a délszlávok.

Vide mellett remekül játszott Jan Zemljic és a mezőnyből 70 százalékos hatákonysággal dobó, 208 centijével is elképesztő súlypontemelkedést produkáló Sergej Macura is.

A szokás szerint elképesztően atletikus amerikaiak alighanem meglepődtek a szlovén csapat harci kedvén, míg a délszláv csapat minden egyes kosárral egyre jobben belehergelte magát a meccsbe. Az amerikaiak nagyon rosszul dobtak mezőnyből, a csapat két legtöbbre taksált tehetsége, Cody Williams és Mark Armstrong a harmadik negyed végén 4, illetve 1 pontnál járt, és egyedüliként Tobe Awaka tudta átlépni 30 perc alatt tíz pontot.

Az utolsó negyedet teljesen megérdemelten kezdte 61-52-es vezetéssel a szlovén csapat, és nem úgy néztek ki, mint, akik leadnak egy ekkora előnyt. Az amerikaiak azonban mindent megróbáltak és Tre Johnson, valamint az ötszörös NBA-bajnok, Ron Harper fiána, Dylan Harpernek a vezérletével négy perc alatt ledolgoztak 7 pontot, majd Ven-Allen Lubin zsákolásával ki is egyenlítettek, sőt Kylan Boswell gyönyörű visszalépős duplájával a vezetést is átvették.

A közönség nem szlovén része inkább az amerikaiaknak szurkolt - láttunk a lelátón Lakers-, Suns- és Bucks-mezt is - ami különösebben nem izgatta a szlovén csapatot, és Jan Vide kosarával visszavették a vezetést, ha csak néhány másodpercre is. A szlovén kosárlabda következő szupersztárja (aligha vállalunk ezzel a kijelentéssel nagy kockázatot) a 38. perc végén 17 pontnál járt.

75-71-es vezetésnél a szlovének kettőből csak egy büntetőt dobtak be, azonban egy labdaszerzés után ők is eladták a labdát, Tre Johnson pedig mindkét büntetőjét bedobta, és 3 másodperccel a vége előtt 77-72-es amerikai vezetéssel el is dőlt a mérkőzés, ami a legteljesebb mértékben hozta az előzetes várakozásokat, sőt, izgalmában talán még túl is tett azokon.

Lefújás után egy-két szerencsés még aláírást is tudott szerezni az amerikaiaktól Forrás: Origo

Eredmény, U19-es vb, csoportkör, 2. forduló:
B csoport
Egyesült Államok - Szlovénia 77-72 (16-19, 17-21, 19-21, 25-11)
legjobb dobók: Awaka 14, Harper 10, Dailey Jr. 9, ill. Macura 18, Vide 17, Todorovic 8