Vágólapra másolva!
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid kiélezett mérkőzésen maradt alul a Barcelona vendégeként a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjének második, vasárnapi összecsapásán. A katalánok így 2-0-ra vezetnek az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

Az ACB Liga honlapja szerint ismét fordulatos meccset hozott az El Clasico, ugyanis az első félidő után 45-41-re még a házigazda katalánok vezettek, sőt a nagyszünet után kilencpontos előnyben is voltak, ám az utolsó felvonásban fordított a címvédő Real Madrid.

A hajrában egy pontra zárkóztak a hazaiak, majd rövid időre átvették a vezetést, majd ismét a madridiaknál volt az előny, de ezt már nem tudták megőrizni a lefújásig, és végül 86-85-re kikaptak a katalán fővárosban.

Hangáék a második meccset is elvesztették a spanyol bajnokság döntőjében Forrás: AFP/Petras Malukas

Az Euroliga-győztes Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója csaknem 13 percet töltött a pályán, ezalatt két pontot és egy lepattanót szerzett, emellett pedig egy gólpasszt is kiosztott.
A párharc harmadik mérkőzését kedden rendezik Madridban.