Vágólapra másolva!
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid ezúttal is a Barcelonával találkozik a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjében, miután a katalán együttes kedden 3-1-es összesítéssel búcsúztatta az Unicaja Málagát.

Az ACB Liga honlapja szerint a Barcelona az elődöntő negyedik mérkőzésén 87-75-re győzte le a Málagát, így a tavalyi évhez hasonlóan ismét El Clasicót rendeznek a fináléban, mivel az Euroliga-győztes Real Madrid már hétfőn biztosította helyét a döntőben.

Hanga Ádám a régi csapatával néz majd szembe Forrás: NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

Tavaly a Real Madrid lett az aranyérmes, 36. bajnoki címét megszerezve. A madridi csapat 2012 óta csak egyszer, 2020-ban nem játszott döntőt a spanyol élvonalban.

Hanga Ádám pedig mindkét együttes színeiben ünnepelhetett már spanyol bajnoki címet - tavaly a Real Madriddal, két évvel ezelőtt pedig a Barcelonával.


Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első mérkőzésére péntek este kerül sor Barcelonában.
A két csapat a mostani idényben eddig hatszor találkozott egymással: a bajnokságban mindkétszer az alapszakasz-győztes katalánok nyertek, a szeptemberi Szuperkupát hosszabbításos meccsen a Real hódította el, míg az Euroliga alapszakaszában mindkét együttes egyszer-egyszer győzött, az elődöntőben aztán Hangáék bizonyultak jobbnak.