Vágólapra másolva!
Hatodik Európa-bajnoki bronzmérkőzésére készül a magyar női kosárlabda-válogatott, amelynek Franciaország lesz az ellenfele vasárnap Ljubljanában.

A nemzetközi szövetség (FIBA) statisztikusai szerint ez lesz a két gárda 18. Eb-mérkőzése. A legutóbbira 30 évvel ezelőtt, 1993-ban került sor Perugiában, az ellenfél 77-64-es sikerével zárult meccs magyar hőse a 21 pontos Boksay Zsuzsanna volt. A franciák még egyetlen csapattal sem találkoztak annyiszor kontinenstornán, mint a magyarokkal.

Az előző nyolc magyar-francia Eb-összecsapásból ötször az ellenfél bizonyult jobbnak, két alkalommal találkoztak a kieséses szakaszban, és mindkét alkalommal a magyarok szerezték meg a 7. helyet 1962-ben és 1989-ben.

Eddigi öt bronzmeccsük közül a magyarok az első négyet megnyerték 1983-ban Budapesten, 1985-ben Trevisóban, 1987-ben Cadizban és 1991-ben Tel-Avivban. A legutóbbit azonban elvesztették 1997-ben, miután 86-61-re kikaptak a németektől a néhai Budapest Sportcsarnokban.

A franciák ugyanakkor már csak a második "kisdöntőjükre" készülnek, az eddigi egyetlent megnyerték 2011-ben a csehek ellen. A gall válogatottal legutóbb 16 (!) éve, 2007-ben fordult elő, hogy érem nélkül zárt egy Eb-t.

A női kosárválogatott hatodszor játszik Eb-bronzéremért Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott elmúlt 11 Eb-mérkőzésükből 9 egyszámjegyű különbséggel zárult, ezek közül pedig négyszer mindössze egy ponton múlt a győzelem.

A francia együttessel legutóbb 2007-ben esett meg, hogy egymás után kétszer kikapott egy kontinenstornán.

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a FIBA szakértői magyar részről Goree Cyeshát emelték ki, aki mind a négy idei Eb-meccsén - a szerbek ellen sérülés miatt nem lépett pályára - legalább 10 pontot és 5 lepattanót gyűjtött. Erre háromnál többször még senki sem volt képes a válogatottban az elmúlt 30 évben. Az idei Eb-mezőnyben pedig rajta kívül csak hárman büszkélkedhetnek hasonló statisztikával.

A túloldalon a hetedik Eb-jén szereplő Sandrine Gruda összesen 395 lepattanónál tart, ezzel második az örökranglistán a 497-tel visszavonult orosz Marija Sztyepanova mögött.