Földöntúli Fradi-bravúr a BL-ben: négyes döntőben a női kézisek!

KLUJBER Katrin, FTC, Metz, Kézilabda
Érd, 2023. április 29. A ferencvárosi Klujber Katrin (b) és a francia csapatban játszó Kristina Jörgensen a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz HB mérkőzésén az Érd Arénában 2023. április 29-én. A Ferencváros házigazdaként 32-26-ra kikapott. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Földöntúli bravúrt hajtott végre a Ferencváros, amely a második meccsen 33-26-ra győzni tudott a francia Metz HB otthonábn a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így hiába kapott ki az első mérkőzésen hat góllal (26-32), végül története legnagyobb sikerét aratva 59-58-as összesítéssel a négyes döntőbe jutott. 

A hazaiaktól Louise Burgaard, a vendégek keretéből Cirjenics-Kovacsics Anikó, Kovács Anett és Béatrice Edwige hiányzott.

Összeszedett játékkal, kevés hibával kezdett a magyar csapat, de 9-7-es vezetése után sorozatban négy gólt kapott. Elek Gábor vezetőedző időkérése után ismét megfelelően összpontosítottak az FTC játékosai, védekezésben és támadásban is voltak jó megoldásaik.

Mindezek ellenére a franciák magabiztosan őrizték az első meccsen megszerzett hatgólos előnyüket, hiszen a szünetben döntetlen volt az állás.

A második félidőt még jobban kezdte a Ferencváros, mint az elsőt, kiváló védekezésére alapozva a 42. percben már 25-20-as előnyben volt, majd a meccs háromnegyedénél ledolgozta az Érden összeszedett hátrányát. A Metz legutóbb 2021 novemberében veszített tétmérkőzést hazai pályán. Az már

az ötvenedik perc környékén biztossá vált, hogy ez a sorozat most megszakad, és amikor a vendégek 31-23-as előnyben voltak, az előző idényben BL-bronzérmes franciák továbbjutása is veszélybe került.

Hatalmas csodát hajtott végre a Fradi Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Négy perccel a vége előtt is nyolc találat volt a különbség, majd ebben a rendkívül kiélezett helyzetben Andrea Lekic két hibát is elkövetett.

Az utolsó 55 másodpercet emberhátrányban töltötte az FTC, amely újabb gólt már nem szerzett, de nem is kapott, így fennállása során hatodszor jutott a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupasorozatban.

Angela Malestein nyolc, Emily Bölk és Klujber Katrin öt-öt, Szöllősi Zácsik Szandra négy góllal, Janurik Kinga három, Bíró Blanka hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Hatadou Sakhónak három, Camille Depuiset-nek nyolc védése volt, Sarah Bouktit nyolc alkalommal talált a hálóba.

A két csapat 18. egymás elleni tétmérkőzésén két döntetlen és hat vereség mellett tizedszer nyert az FTC.

A négyes döntőre június 3-4-én kerül sor a budapesti MVM Dome-ban. Az elődöntő sorsolását kedden 17.45-től rendezik.

Elek Gábr nagyon büszke a csapatára Forrás: MTI/Vasvári Tamás

"Nagyon közel van ez a siker életem legnagyobb élményéhez. Sok csodát megéltem már, de idegenben ilyet még biztosan nem. Nem találom a szavakat. Borzasztóan meg vagyok hatódva.

Amit ma csapatként letettünk az asztalra, az mindent felülmúlt. A csapatról szólt az a mai siker, elképesztő nagyot harcoltunk. Óriási, az az igazság, hogy még mindig értetlenül állok előtte. Ami egész évben szerencsétlenség ért minket, azt most egy félidő aatt visszakaptuk. Még csak pár percem volt azon gondolkozni azon, hogy a négyes döntőbe kerültünk, így erről többet nem tudok mondani.

- mondta a Sport TV kamerája előtt Elek Gábor, aki 15 év után a szezon végén távozik az együttestől.

Kézilabda, női Bajnokok ligája
Negyeddöntő, visszavágó:
Metz HB (francia)-FTC-Rail Cargo Hungaria 26-33 (17-17)
lövések/gólok: 46/26, illetve 48/33
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 5/4
kiállítások: 8, illetve 10 perc

Továbbjutott: az FTC, 59-58-as összesítéssel