Vágólapra másolva!
Vasárnap délután a Ferencváros 33-26-ra győzött a francia Metz HB otthonában, így 59-58-as összesítéssel továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből, és első alkalommal szerepelhet a budapesti négyes döntőben. Ezt követően bombameglepetésként robbant a hír, hogy a találkozó után a Fradi vezetőedzője, Elek Gábor bejelentette a lemondását, aki így 15 év után távozik a csapattól!

A Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás kiharcolása után a honlapján számolt be arról, hogy Kubatov Gáborral, az FTC elnökével folytatott személyes beszélgetést követően Elek Gábor a szezon végén közös megegyezéssel távozik együttestől.

A 2008-ban kinevezett és 2017-ben Albert Flórián-életműdíjjal kitüntetett Elek Gábor irányításával az FTC a Magyar Kupát háromszor, a bajnokságot és a KEK-et két-két alkalommal nyerte meg.

Elek Gábor a szezon végén távozik a Fraditól Fotó: Koncz Márton - Origo

Elek "ezer szállal" kötődik a zöld-fehérekhez. A Fradi honlapján kiemelik, hogy az edző édesanyja, Elekné Rothermel Anna 94-szeres magyar és kétszeres világválogatott, világbajnok kapus 1966-tól 1977-ig védett a Ferencvárosban, amellyel négy bajnoki címet nyert és BEK-döntőt játszott.

Édesapja, Elek Gyula - amint a beszámoló hangsúlyozta: "a női kézilabdázók első aranykorának legendás edzője" - csapatával egyaránt négyszer lett bajnok és kupagyőztes, egyszer nyert KEK-et az együttessel, továbbá egy-egy alkalommal BEK- és KEK-döntőig is vezette csapatát. Nevét 2012 óta viseli az FTC kézilabda arénája.