Nem sikerült a bravúr, ismét lemarad a BL-négyes döntőről a Veszprém

LAUGE SCHMIDT, Rasmus
A veszprémi Rasmus Lauge Schmidt (b) és Michal Olejnicza, a lengyel csapat játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Telekom Veszprém - Barlinek Industria Kielce mérkőzésen
Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém a hazai pályán elért döntetlen után 31-27-re kikapott a lengyel Kielce otthonában, így 2021 után ismét lemaradt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjéről.

Az egy héttel ezelőtti első mérkőzésen a két csapat úgy játszott 29-29-es döntetlen, hogy a Veszprém a meccs utolsó pillanatában egyenlített ki. A Veszprém esélyeit nem növelte, hogy az első meccsen ujjsérülést szenvedő Ligetvári Patrik nem tudta vállalni játékot, márpedig ő magyar csapat védekezésének egyik oszlopa.

Ideges hangulatban kezdődött a mérkőzés, amelyen az első hat percben mindössze egy-egy gólt lőttek a csapatok, részben az eladott labdák és technikai hibák, részben pedig a veszprémi kapus, Rodrigo Corrales védései miatt.

1-1 után két eladott labdából lőhetett könnyű gólokat a Kielce, a lengyel csapat szélsőjre, Moryto a kapunak háttal pörgetett a hálóba (3-1).

Strlek kiállítása után Pechmalbek harcolt ki két percet, majd a Remili által kibrusztolt hétméteresből Andreas Nilsson lőtt gólt. Mindkét veszprémi találatot a svéd beálló szerezte, és mindkettőt büntetőből. A harmadik kísérletet viszont kapufára húzta a Nilsson. A 12. percben Moryto hetesével és Gebala betörésével már 6-2-re vezetett a Kielce, és a Veszprém még mindig nem lőtt akciógólt. Momir Ilics időt is kért, mert játékosai láthatóan tanácstalanok voltak támadásban.

A 14. percben ismét Nilsson volt eredményes, de ezúttal már akcióból, emberelőnyben,

majd Lauge és Remili is betalált, de ez csak arra volt elég, hogy a Veszprém tartotta a három- négygólos hátrányt.

A francia átlövő gyors egymásutánban három gólt szerzett, de a Veszprém nem tudta elkapni a fonalat, sőt az első félidő utolsó perceiben a Kielce tovább növelte az előnyét, és hatgólos, 18-12-es lengyel vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.

A hazaiak kiváló védekezését és a Veszprém gyenge támadójátékát jól jellemzi, hogy a Kielce kapusának, Andreas Wolffnak mindössze három védése volt, és így tartotta a lengyel csapat 12 gólon a magyart.

A második félidőre védekezést váltott a Veszprém, Strlek ment ki zavaróba, a Kielce pedig első öt támadásából nem tudott gólt szerezni. A magyar csapat viszont csak két gólt lőtt, miután két ziccert is kihagyott, így érdemben nem tudott közelebb kerülni a lengyelekhez.

A 40. percben emberelőnybe került a Veszprém, de Marguc hetesén kívül nem tudtak betalálni, mert a játékosok folyamatosan rossz döntéseket hoztak, nem úgy Szymon Sicko, aki két gólt is lőtt (22-16). Lauge két góljára Karacic válaszolt két gyönyörű találattal, és nem látszott, hogy a magyar csapat meg tudná fordítani a mérkőzés menetét.

Momir Ilics a félidő közepén 25-19-nél időt kért, és próbálta elhitetni a játékosokkal, hogy még van remény.

De nem volt, az utolsó tíz percben a továbbjutás helyett már az volt a tét, hogy tíz gólon belül maradjon a Veszprém. A 28. percben Sipos Adrián megkapta a harmadik két percét, Corrales viszont védett párat, így a Veszprém végül egy tisztességes vereséggel búcsúzott a BL-től, és maradt le ismét a kölni Final 4-ról.

Eredmény:
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Barlinek Industria Kielce - Telekom Veszprém 31-27 (18-12)
a Veszprém gólszerzői: Remili 7, Mahé 5, Marguc 4, Lauge 3, Nilsson 3, Strlek 3, Pechmalbec 2,

továbbjutott: a Kielce 60-56-os összesítéssel.

további eredmény:
Barcelona (spanyol)-GOG (dán) 36-31(20-13)
Tj.: a Barcelona, kettős győzelemmel, 73-61-es összesítéssel.
szerdán játszották:
Paris Saint-Germain (francia) - THW Kiel (német) 32-29 (17-15)
Tj.: a PSG, kettős győzelemmel, 63-56-os összesítéssel.
SC Magdeburg (német)-Orlen Wisla Plock (lengyel) 30-28 (13-13)
Tj.: a Magdeburg, 52-50-es összesítéssel.