Budapest, 2023. április 9.
Milos Konakov, a győztes szombathelyi csapat vezetőedzője a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében játszott Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sopron KC mérkőzés után a fővárosi Tüskecsarnokban 2023. április 9-én. A Szombathely 92-48-ra nyert és második alkalommal hódította el a kupát.
MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Szerződést hosszabbított Milos Konakov, a férfi kosárlabda-bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője.
A klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a szerb-magyar szakember a következő két szezonban is a vasiakat irányítja.
Gráczer György ügyvezető elmondta, mindkét fél elégedett a közös munkával, így egy rövid egyeztetés után sikerült könnyen megegyezni.
Mi is akartuk, hogy Milos maradjon, ő is szerette volna folytatni velünk a munkát, így tényleg csak a részleteken kellett finomítanunk" -
fejtette ki.
Milos Konakov is megerősítette, hogy könnyen sikerült megegyezniük.
"A csapatnál és Szombathelyen jól érzem magam. Ez a hosszabbítás azt mutatja, hogy egy irányba haladunk a klubbal. Hat éve vagyok a Falco család tagja,
és a sikerek után is mondhatom, hogy a klub és én is éhesek vagyunk. Úgy gondolom, hogy együtt nagy dolgokért küzdhetünk" - tette hozzá.
A 39 éves tréner tavaly vette át a csapat vezetését, és az előző szezonban a bajnoki cím mellett a Bajnokok Ligája 16-os csoportkörébe vezette a csapatot. Idén a gárda elhódította a Magyar Kupát, az NB I elődöntőjében pedig jelenleg 1-0-ra vezet a Zalakerámia ZTE KK ellen.