Visszavonulása után edzőnek áll a magyar hokilegenda

Vas János, jégkorong
Vas János, jégkorong
Vágólapra másolva!
Visszavonul Vas János és a DVTK jégkorong-akadémiáján az U21-es csapat vezetőedzőjeként folytatja karrierjét.

Amint azt a 39 éves sportoló a klub honlapjának pénteken elmondta, hosszú és tartalmas pályafutást tudhat maga mögött, amit "lezárni is tudni kell".

"Már gondolkodtam az évek során, mikor és milyen módon szeretném befejezni karrierem, és fontosnak tartottam, hogy az utolsó szezonom után még akarjanak a szurkolók és a stábtagok a jégen látni a következő évadban is. A DVTK stábja megkeresett a szezon vége felé lehetőségekkel, aminek nagyon örültem, mert éreztem a belém vetett bizalmat.

mondta a 171-szeres válogatott Vas, aki egy hete jelentette be a nemzeti csapattól való visszavonulását.

Vas János máig az utolsó magyar hokis, akit draftoltak az NHL-ben Forrás: Fényes Gábor/MJSZ

A magyar jégkorong utóbbi 20 évének egyik meghatározó játékosa a jövőben a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia U21-es csapatának irányítását veszi át vezetőedzőként.

A fiatalon a svéd bajnokságban pallérozódó hokis 16 világbajnokságon vett részt, és ő az egyetlen olyan játékos, aki mindháromszor benne volt az elitbe jutó nemzeti együttesben.

Vas máig az utolsó magyar hokis, akit draftoltak az észak-amerikai profi ligában (NHL):

2002-ben a Dallas Stars a második körben, a 32. helyen foglalta le játékjogát, NHL-es szerződést kapott, ám végül mérkőzésre nem nevezték a világ legerősebb bajnokságában. Klubkarrierjét Magyarországon kívül Franciaországban, Csehországban, Svédországban és az Egyesült Államokban töltötte.