Vágólapra másolva!
A Ferencváros házigazdaként 32-26-ra kikapott a francia Metz HB csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén.

A Ferencváros keretéből Kovács Anett és Béatrice Edwige, a franciáktól pedig Camila Micijevic hiányzott.

Jobban kezdett az immár 25-szörös francia bajnok Metz, amelynek az első nyolc percben két 3-0-s sorozata is volt.

Támadásban és védekezésben is hatékonyabbak voltak a vendégek, ezért Elek Gábor vezetőedző a 18. percben időt kért (5-9). Csapata a hajrában egy 4-1-es szériával némileg csökkentette hátrányát, ennek ellenére hátrányban volt a szünetben, mivel 12 lövést rontott az első félidőben, ellenfele viszont csak hetet, ráadásul jól használta ki a házigazdák rontásait.

A Ferencváros hatgólos hátrányba került a BL-negyeddöntőben Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A játék képe a folytatásban sem változott, sőt a Metz egy 5-1-es sorozattal kezdte a második felvonást. A csereként beállt Bíró Blanka védéseire alapozva az FTC-nek volt két 3-0-s szériája is, de az előző idényben BL-bronzérmes francia csapat magabiztosan, egy 4-1-es periódussal zárta a találkozót, és óriási lépést tett a budapesti négyes döntőbe jutás felé.

Elek Gábor csapata mindössze egyszer, 1-0-nál vezetett a meccsen. Érdekesség, hogy a Ferencvárosnak hattal több kapura lövése volt, mégis hat góllal kikapott.

Emily Bölk és Angela Malestein hét-hét, Márton Gréta négy góllal, Bíró Blanka hét, Janurik Kinga három védéssel zárt. A túloldalon a mezőny legjobbjának megválasztott Tamara Horacek nyolc, Bruna de Paula, Chloé Valentini és Valerija Maszlovan öt-öt alkalommal talált be, Hatadou Sakho 19 védést mutatott be, 45 százalékos hatékonysággal.

A két csapat 17. egymás elleni tétmérkőzésén két döntetlen és kilenc ferencvárosi siker mellett hatodszor nyert a Metz.

Eredmény, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz HB (francia) 26-32 (13-15)
lövések/gólok: 52/26, illetve 46/32
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 5/4
kiállítások: 4, illetve 6 perc

A visszavágót jövő vasárnap 14 órától rendezik.