Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő az a botrány, ami a magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik kulcsjátékosa, Vojvoda Dávid körül történik. A FIBA, vagyis a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség már eltiltotta Vojvodát valamennyi nemzetközi mérkőzésen való játéktól, így a kosárlabdázó nem lphet pályára a február 23-i Litvánia és a február 26-i Bosznia-Hercegovina elleni vb-selejtezőn. Sőt, amint azt Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára a Sportrádóban elmondta: Vojvoda most már Magyarországon is eltiltás alatt áll, ami azt jelenti, hogyha nem fizet, a következő szezonban az NB I-ben sem léphet pályára.

Az ügy néhány héttel ezelőtt pattant ki a nyilvánosság számára. Erről az Origo is beszámolt. Az Alba Fehérvár magyar válogatott játékosát azért tiltotta el a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), mert a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntésének értelmében nem fizette ki az ügynökének, Vinkó Lászlónak járó jutalékot.

A botrány előzménye

Vinkó László, a játékost korábban képviselő menedzser elmaradt ügynöki jutalék miatt nyújtott be keresetet Vojvodával szemben. Az ügyben döntés is született, a játékosnak a Basketball Arbitral Tribunal (BAT) 2021-es határozata alapján 14,4 millió forintot, a kamatokat és az eljárási költséget kellett volna megfizetnie. Mivel azonban nem rendezte tartozását, a FIBA felfüggesztette a nemzetközi játékjogát – amint az a szervezet honlapján olvasható.

Az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter a Sportrádió Hazafutás című műsorában 2022. február 6-án beszélt arról, hogy Vojvoda Dávid biztosan nem játszhat a februári világbajnoki-selejtezőkön.

árulta el Bodnár a műsorban. A játékos ügynöke az MKOSZ-nél is eljárást kezdeményezett, a mi szabályzataink szerint pedig az a sportoló, aki nem teljesíti a Sportdöntőbíróság ítéletét annak új játékengedélyt nem lehet kiadni.

mondta Bodnár.

A sportvezető azt is elmondta, hogy Magyarországon is elindult egy eljárás Vojvoda Dávid ellen.

Már ekkor kerestük a két felet, Vojvoda Dávidot és Vinkó Lászlót, de egyikük sem akart megszólalni.

Vojvoda Dávid nehéz helyzetbe került Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mindketten azt mondták, hogy ebben a helyzetben - jogi képviselőik tanácsára - nem akarnak nyilatkozni. Majd ezen a héten kedden az M4 Sport Kosárlabda magazinja készített egy interjút a magyar válogatott szövetségi kapitányával, Sztojan Ivkoviccsal. Ebben az interjúban a szövetségi kapitány kiállt Vojvoda mellett és támadásba lendült.

mondta az M4 Sport keddi Kosárlabda magazin című műsorában a szakember és azt is hozzátette:

Sztojan Ivkovics megvédte Vojvoda Dávidot Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ivkovics úgy vélte, hogy egy menedzseri maffia támadása az egész ügy, egy nagyon kemény brigád van velük szemben, a jogszabályok majd eldöntik, kinek van igaza.

mondta Ivkovics.

A nyilatkozat után két nappal Vojvoda Dávid ügynöke, Vinkó László hosszú sajtóközleményt adott ki.

Vinkó László teljes nyilatkozatát itt lehet elolvasni.

Ennek a nyilatkozatnak a lényege az, hogy Vinkó László továbbra sem áll el attól, hogy a behajtsa Vojvoda adósságát.

A menedzser leírta, hogy korábban belement volna abba is, hogy csökkentsék a neki járó jutalék összegét, de Vojvoda, illetve a játkos jogi képviselője erre nem válaszolt.

Vinkó hangsúlyozza, hogy az ügy kibontakozása óta lassan három év telt el, s még mindig nem jutottak közelebb a megoldáshoz. A Sportdöntőbíróság jogerős ítélete után sem tett meg semmit Vojvoda Dávid azért, hogy közelebb jussanak a megoldáshoz.

Vinkó László kitért Sztojan Ivkovics nyilatkozatára is. Ebben elmondta, hogy ennek az ügynek semmi köze nincs az MKOSZ idei elnökválasztásához. Hangsúlyozta, hogy jó kapcsolatot ápol a szövetsggel.

A "menedzser-maffia" jelzőt megbélyegzésnek tekinti, szerinte ez kimeríti a személyiségi jogok megsértésének kategóriáját.

Vinkó László azt is leszögezte, hogy neki Vojvoda Dávid nem ellensége, hanem az adósa. A történtek ellenére pedig a magyar válogatott jó szereplése Vinkó szívügye is.

Az ügy jelenleg itt tart, s nem vállalunk nagy kockázatot azzal, ha leírjuk, hogy folytatása következik.