Óriási győzelmet aratott a Siófok a női kézilabda-El-ben

női kézilabda Európa-liga, Siófok, Papp Nikoletta
Siófok, 2023. január 21. A siófoki Papp Nikoletta (k), valamint Rikke Oyerhamn Larsen (b) és Thale Rushfeldt Deila (j), a norvég csapat játékosai a női kézilabda Európa-liga 3. fordulójában játszott Siófok KC - Molde Elite mérkőzésen a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban 2023. január 21-én.
Vágólapra másolva!
A Siófok KC házigazdaként 30-22-re legyőzte szombaton a norvég Molde Elite csapatát a női kézilabda Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A siófokiak keretéből Lakatos Rita, Puhalák Szidónia és Lapos Laura hiányzott. A kezdés előtt

a szurkolók vastapssal köszöntötték a vendégek vezetőedzőjét, Tor Odvar Moent, akinek az irányításával EHF Kupa-győztes és bajnoki bronzérmes volt a Siófok 2019 tavaszán.

A hetedik percben még 5-4-re vezetett a Molde, ezt követően viszont egyre jobban védekezett a magyar csapat, és a meccs negyedénél már 10-6-os előnyben volt. A folytatásban a norvégok védekezése is javult,

a siófokiak egyre többet hibáztak, és több mint 12 percig nem találtak be.

Ezt kihasználva a Molde egyenlített, a szünetben pedig a hazaiak álltak jobban egy találattal.

A második félidőt nagy lendülettel kezdte a házigazda és egy 7-1-es sorozattal a 43. percre eldöntötte a meccset.

Ezt követően időkéréssel próbálkozott Tor Odvar Moen, de a siófoki örömjáték lendületét ezúttal nem tudta megtörni.

Papp Nikolettát nehezen tudták tartani a norvég csapat védői Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Papp Nikoletta kilenc, Dejana Milosavljevic öt, Debreczeni-Klivinyi Kinga négy góllal, a kapus Marina Rajcic pedig 15 védéssel, 41 százalékos hatékonysággal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Rikke Oyerhamn Larsen volt a legeredményesebb négy találattal.

A két győzelemmel és egy vereséggel álló Siófok a következő fordulóban, február 5-én a Molde otthonában lép pályára.

A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Mosonmagyaróvár hazai pályán szenvedett vereséget a sorozat tavalyi bronzérmesétől, a dán Ikasttól.

Már a kilencedik percben időt kellett kérnie Gyurka János vezetőedzőnek, mert bár csapata teljes kerettel állhatott fel, a dánok mégis 7-2-re elhúztak a meccs elején. Ezután

egy 5-1-es sorozattal felzárkózott a Mosonmagyaróvár, és a folytatásban is tartotta a lépést esélyesebb ellenfelével.

Egyenlítenie nem sikerült a hazai együttesnek, a szünetben 15-13-as hátrányban volt.

A második félidőben az Ikast lőtte az első négy gólt, az ekkor megszerzett előnyét pedig magabiztosan őrizte a folytatásban. Egy újabb 3-0-s szériával a 48. percre eldöntötte a meccset a vendégcsapat, amely támadásban és védekezésben is sokkal hatékonyabban kézilabdázott. Julie Mathiesen Scaglione és Den Mortensen góljaival őrizte tetemes előnyét a dán gárda, amely végül nyolccal nyert.

A házigazdáknál Tóth Eszter hat, Pásztor Noémi öt gólt lőtt, Szemerey Zsófia 11, Mistina Kity három védést mutatott be.

A túloldalon Julie Mathiesen Scaglione hétszer volt eredményes, Emma Friis hatszor talált be.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló Mosonmagyaróvár február 5-én az Ikast otthonában folytatja szereplését a második számú európai kupasorozat csoportkörében.

Eredmények, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:

Siófok KC-Molde Elite (norvég) 30-22 (13-12)
lövések/gólok: 48/30, illetve 43/22
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 4 perc

B csoport:
Motherson Mosonmagyaróvári KC-Ikast HB (dán) 26-34 (13-15)
lövések/gólok: 48/26, illetve 53/34
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 5/4
kiállítások: 8, illetve 8 perc