Vágólapra másolva!
Sopron Basket hazai pályán óriási csatában világklasszis védekezéssel győzte le 51-44-re a török Mersint a női kosárlabda Euroliga 9. fordulójában. A győztes ütközet után a címvédő magyar csapat edzője, Gáspár Dávid és Fegyverneky Zsófia nyilatkozott az Origónak.

Gáspár Dávid a meccs utáni kötelező sajtótájékoztatón először a Novomatic Arénát ezúttal is szinte teljesen megtöltő közönségnek mondott köszönetet.

"Szeretném megköszönni, hogy megint ilyen sokan kijöttek, és ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek, mert egy ilyen küzdős, harcos meccsen, ahol még az üres ziccerek is kimaradtak,

hogy ne veszítsék el az önbizalmukat."

Nem sok szék maradt üresen a Novomatic Arénában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kíváncsiak voltunk, hogy számára, illetve a csapatnak mit jelent a meccs előtt kifeszített "Nekünk ti vagytok az év csapata", illetve a lefújás után skandált "Év csapata!" rigmus. A válasz tömör volt, de minden benne van:

- mondta Gáspár Dávid.

A szakvezető aztán persze a csapatra is rátért.

"Óriási gratuláció a csapatnak. Az az alázat és összpontosítás, ami a védekezésben ma megvalósult, nem kis koncentrációt igénye.

Ma ezt láthattuk. Igen, volt olyan, hogy ez a támadás rovására ment, voltak üres ziccerek, amiket bedobhattunk volna, viszont a koncentrációt mutatja, hogy 14-ből 13 büntetőt bedobtunk. Emelem kalapom a csapat előtt, nagyon örülünk, hogy hazai pályán sikerült ezt a bravúros eredményt elérnünk."

Arra a kérdésre, hogy ez a védekezés az volt-e, amit látni szeretne a pályán, illetve, hogy ez-e a címvédés felé vezető játék, így válaszolt.

Gáspár Dávid a védekezéssel maradéktalanul elégedett volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Igen, ezt a védekezést szeretném a pályán látni. És, ha az elmúlt évek statisztikáit nézzük, azaz egzakt számokat nézünk, akkor elmondható, hogy idén kapjuk a legkevesebb pontot. Címvédésről viszont még nem beszélünk, továbbra is edzésről edzésre, mérkőzésről, mérkőzésre készülünk" - mondta Gáspár Dávid.

A csapatkapitány Fegyverneky Zsófia 15 pontjával a mezőny legeredményesebbjeként zárt, különösen a harmadik negyedben játszott ellenállhatatlanul, amikor sorra dobta a kosarakat. Őt is a szurkolók szerepéről kérdeztük először.

- mondta a kapitány utalva arra, hogy a Sopron Basketnek az Euroliga megnyerése is kevés volt, hogy első helyen végezzen a hagyományos csapatok között az Év Sportolója választáson.

"Nagyon jó hangulat volt ma csarokban, végig szurkolt a közönség, és egy nagyon jó meccset játszottunk egy sztárcsapat ellen.

hogy építjük a játékunkat. Ez egy szuper este volt nekünk és a közönségünknek is" - mondta közvetlenül a lefújás után Fegyverneky Zsófia az Origónak.

Fegyverneky Zsófia pontjait alighanem örökre megjegyzik Mersinben Fotó: Csudai Sándor - Origo

A csapatkapitány megerősítette, ami laikus szemmel is látható volt, azaz, hogy egyértelműen a védekezés volt a siker titka.

"Őszintén megmondom, hogy támadásban valóban volt még pár dolog, amin lehet, és, amin tudunk is javítani. Nem támadtunk extrá, de a védekezésünk, az, hogy ezt a csapatot ennyi ponton tartottuk, fantasztikus volt. Ehhez kellett egy nagyon jó taktika, és, hogy mindenki maximálisan megpróbálja megvalósítani, amit az edzőink kértek. Ez egy igazi csapatmunka volt."

A következő fordulóban magyar rangadó jön, a Sopron Basket a DVTK otthonába látogat.

"Nincs megállás, de hozzá vagyunk szokva a heti két meccs ritmusához. Jönnek egymás után a fontos meccsek, de ma örülni kell ennek a sikernek, mert ma a csoportunk egyik nagy favoritját sikerült legyőznünk."