Két győzelem és egy vereség a magyarok mérlege a női kézilabda Európa-ligában

KUCZORA Csenge
Vác, 2023. január 15. Kuczora Csenge (k), a váci, valamint Annika Lott (b) és Anika Niederwieser (j), a német csapat játékosai a női kézilabda Európa-Liga csoportkörében játszott Praktiker-Vác - Thüringer HC mérkőzésen a váci sportcsarnokban 2023. január 15-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Siófok és a DVSC Schaeffler győzött, míg a Praktiker-Vác csapata kikapott a női kézilabda Európa-liga csoportkörének vasárnapi második fordulójában.

Siófok KC - Borussia Dortmund

A siófokiak keretéből Lakatos Rita, Puhalák Szidónia, Török Lilly és Lapos Laura hiányzott.
Fizikálisan küzdelmes mérkőzést játszottak a csapatok, és bár a Siófok az első félidőben többször is elléphetett volna ellenfelétől, ez egyszer sem sikerült. Marina Rajcic védéseire alapozva a hetedik perctől a jól összpontosító házigazdák vezettek, de a beálló körüli védekezésük nem volt megfelelő, és kilenc lövést is elrontottak, akárcsak a németek.

A második felvonásban is fegyelmezetten kézilabdázott a házigazda, amelynek védekezését némileg megkönnyítette, hogy a vendégek szinte egyáltalán nem lőttek távolról. Tamata Mavsar vezérletével egy 6-2-es sorozattal 19-15-re ellépett a magyar együttes, de Emma Olsson jóvoltából egy 3-0-s szériával visszazárkózott a Borussia. A németek nyitott védekezésére is gyorsan talált megoldást a Siófok, és bár öt perccel a vége előtt 25-22-nél úgy tűnt, eldőlt a találkozó, a Dortmund egy percen belül kétszer is betalált. A meccs végül Mavsar két sikeres büntetőjével és így siófoki sikerrel zárult.

Mavsar tíz góllal, Rajcic nyolc védéssel, a túloldalon Olsson nyolc találattal, Yara Ten Holte kilenc védéssel zárt.

Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló Siófok jövő szombaton a norvég Molde csapatát fogadja a második számú európai kupasorozat csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, A csoport:
Siófok KC-Borussia Dortmund (német) 27-24 (13-11)
lövések/gólok: 41/27, illetve 41/24
gólok hétméteresből: 8/7, illetve 2/2
kiállítások: 10, illetve 6 perc

Podravka Koprivnica - DVSC Schaeffler

A magyar válogatott Hornyák Dóra, valamint Jovana Jovovic nélkül felálló DVSC remekül kezdett Kaproncán, az első hazai találat után több mint nyolc percig nem kapott gólt, és a 18. percben már 7-3-ra vezetett. Ezt követően csökkentette hátrányát a házigazda, de az első félidő utolsó két találatát a hatékonyan védekező magyar együttes szerezte, így 11-7-es előnyben volt a szünetben.

A második felvonás első két gólja is a vendégeké volt, akik továbbra is kiválóan védekeztek, és a meccs kétharmadánál már 17-10-re vezettek. Mivel nem változott a játék képe, a következő tíz percben eldőlt a meccs, és amikor a horvátok az 52. percben 23-15-nél időt kértek, már nem volt esélyük a pontszerzésre. Ebben közrejátszott az is, hogy öt büntetőt rontottak.

Töpfner Alexandra hét, Kácsor Gréta öt góllal, Ann-Cathrin Giegerich három, Catherine Gabriel öt védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két győzelemmel álló DVSC egy hét múlva a norvég Sola HK vendége lesz a második számú európai kupasorozat csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, C csoport:
Podravka Koprivnica (horvát)-DVSC Schaeffler 20-26 (7-11)
övések/gólok: 37/20, illetve 41/26
gólok hétméteresből: 9/4, illetve 5/5
kiállítások: 4, illetve 4 perc

Praktiker-Vác - Thüringer HC

A Vác keretéből Ballai Anna, Bárdy Noémi, Kovács Anikó, Schatzl Natalie, Világos Diána és Kürthi Laura is hiányzott.

Hatékonyabb támadójátékkal és jobb védekezéssel kezdtek a németek, és mivel a 17. percben már négy góllal vezettek, Herbert Gábor vezetőedző időt kért. Ezután tíz perc sem telt el a következő időkéréséig, mivel a Thüringer továbbra is kevesebb hibával kézilabdázott, és tovább növelte előnyét (18-11). A vendégek Nikoline Skals Lundgreen vezérletével 6-0-s sorozatot produkáltak az első félidő hajrájában, és a játék képe alapján ekkor már sejteni lehetett, hogy ezzel eldöntötte a meccset.

Kuczora Csenge (k) a német Annika Lott (b) és Anika Niederwieser (j) szorításában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A második felvonás első négy gólját is a vendégek dobták,

majd a váciak produkáltak 8-2-es sorozatot, mert némileg javult a védekezésük, és Bukovszky Annának is voltak bravúros védései.

Ennek ellenére nem volt esély a pontszerzésre, részben azért, mert az egész mérkőzésen nem volt hatékony emberelőnyben, illetve üres kapura.

Marincsák Nikolett és Kuczora Csenge nyolc-nyolc gólt dobott, Bukovszky kilenc védéssel zárt. A túloldalon Nikoline Skals Lundgreen és Sonja Frey hét-hét alkalommal talált be.

A két vereséggel álló váciak egy hét múlva a francia Paris 92 csapatát látja vendégül a második számú európai kupasorozat csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, D csoport:
Praktiker-Vác - Thüringer HC (német) 28-34 (13-21)
lövések/gólok: 52/28, illetve 57/34
gólok hétméteresből: 9/5, illetve 0
kiállítások: 2, illetve 14 perc