Vágólapra másolva!
Szemsérülést szenvedett Juhász Ádám, a magyar férfi kézilabda-válogatott játékosa, így kihagyni kényszerül a jövő szerdán kezdődő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságot.

A magyar szövetség szerdai hírlevelében Erdélyi Gábor csapatorvos kifejtette: az irányító a nemzeti csapat edzésén,

az egyéni bemelegítés során, egy szerencsétlen mozdulatot követően szenvedett szemsérülést. Hozzátette: a játékos az esetet követően a lehető leghamarabb kórházba került,

ahol a szakorvosi vizsgálatok megállapították, hogy

"a jobb szemén felületes, a bal szemén súlyosabb, bevérzéses sérülést szenvedett külső behatás miatt".

Juhász Ádám nem lehet ott a válogatottal a vb-n Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

"Az előttünk álló napokban állandó

- közölte a szakember.

Juhász kiesésével a magyar válogatott

Chema Rodriguez szövetségi kapitány irányítása mellett 19 fővel folytatja a vb-felkészülést.

Az együttes a torna előtt kétszer is megmérkőzik Szlovéniával, csütörtökön idegenben, majd szombaton Nagykanizsán, kedden pedig utazik Svédországba. A magyar együttes jövő csütörtökön a Koreai Köztársasággal, szombaton Izlanddal, január 16-án pedig Portugáliával játszik a D csoportban, amelynek a svédországi Kristianstad ad otthont. A középdöntőbe az első három helyezett kerül. A tornára 18, közülük egy találkozóra 16 játékos nevezhető.

A magyar válogatott 19 fős kerete:
kapusok:
Mikler Roland (Pick Szeged), Székely Márton (Tatabánya), Palasics Kristóf (NEKA)
jobbszélsők:
Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Pedro Rodríguez Álvarez (Tatabánya)
jobbátlövők:
Leimeter Csaba (PPD Zagreb, horvát), Ancsin Gábor (Tatabánya), Ilic Zorán (Telekom Veszprém)
irányítók:
Lékai Máté (Ferencváros), Hanusz Egon (TVB Stuttgart, német)
beállók:
Sipos Adrián (Telekom Veszprém), Bánhidi Bence (Pick Szeged), Rosta Miklós (Pick Szeged), Szöllősi Szabolcs (Dabas)
balátlövők:
Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Bodó Richárd (Pick Szeged), Szita Zoltán (Pick Szeged)
balszélsők:
Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Kovacsics Péter (Ferencváros)