Vágólapra másolva!
A címvédő Szombathely hazai pályán 90-77-re legyőzte a Fehérvár együttesét a férfi kosárlabda NB I szerdai rangadóján.

A vasiak 10/1-es, míg a vendégek 9/3-as győzelmi mérleggel érkeztek a bajnokság egyik slágermeccsére, amelyet a fehérváriak kezdtek jobban, és az első negyed végén ötpontos előnyben voltak. Ezt követően folyamatosan javult a hazaiak játéka, ennek köszönhetően a nagyszünetben már a Falcónál volt a vezetés. A folytatásban a vendégek nem tudtak komoly ellenállást kifejteni, a harmadik negyedben jelentős volt a különbség a két együttes között, így a címvédőnek még az is belefért, hogy az utolsó 10 percet ötpontos különbséggel elveszítse.

Perl Zoltán volt a szombathelyiek egyik legjobbja Forrás: falcokc/Pataki Gergő

A mezőny legeredményesebb játékosa a szombathelyi Perl Zoltán és Raymond Cowels volt egyformán 20 ponttal, a Fehérvárban Isaiah Philmore 15 pontig jutott.

Eredmény (a magyar szövetség honlapja alapján):
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Arconic-Alba Fehérvár 90-77 (23-28, 24-19, 29-11, 14-19)

Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit.