Kiütéssel győzött a Fradi a női kézilabda-BL-ben

KLUJBER Katrin, Ferencváros, kézilabda
Érd, 2022. december 17. A ferencvárosi Klujber Katrin (b) és Charlotte Choleva, a cseh csapat játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - DHK Baník Most mérkőzésen az Érd Arénában 2022. december 17-én. MTI/Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A Ferencváros női kézilabdacsapata hazai pályán 43-19-re legyőzte a cseh Most együttesét a Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában, ezzel 50 százalékosra alakította a mérlegét.

A hazaiak keretéből Béatrice Edwige és Kovács Anett hiányzott. Némi meglepetésre a pont nélkül álló vendégek kezdtek jobban, és a hatodik percben 4-2-re vezettek, de az FTC hamar felzárkózott, a 12. percben pedig már 7-6-os előnyben volt. Elek Gábor vezetőedző a megszokottnál többet cserélt, és korábban kezdte forgatni csapatát, de ezúttal ez is belefért.

A csehek szinte teljesen leblokkoltak támadásban, ezt kihasználva a Magyar Kupa címvédője egy 9-1-es sorozattal elhúzott.

A folytatásban egy jó iramú edzőmérkőzéshez hasonlított a találkozó, amelynek szünetében a jól védekező Ferencváros már kilenc góllal vezetett.

Klujber Katrin a 10 góljával a mezőny legerdményesebbje volt Forrás: MTI/Kovács Anikó

A második félidő elején a frissen beállt Janurik Kinga bravúros védésekkel és egy góllal mutatkozott be. Bár hazai oldalon is voltak hibák,

a különbség tovább nőtt, mivel minden jó védekezés után gyors gólt lőtt a magyar csapat (30-14).

A csehek elfáradtak, a meccs utolsó harmadában csak öt gólt szereztek, az FTC-ben pedig a két tinédzser, Kukely Anna és Papp Dorka is remekelt és kihasználta, hogy sok játékidőt kapott. Végül mindketten öt-öt találattal zártak, ahogyan Szöllősi-Zácsik Szandra is, Klujber Katrin pedig tíz gólt lőtt. Bíró Blanka hat, Janurik Kinga 11 lövést védett.

A női BL-ben rövid téli szünet következik, a négy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel álló FTC január 7-én a címvédő norvég Vipers Kristiansand vendége lesz.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló:
A csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - DHK Baník Most (cseh) 43-19 (20-11)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Győri ETO 14 11 2 1 432-356 76 23
GY
GY
V
V
D
2.
Odense Handball 14 10 3 1 461-359 102 21
V
GY
D
GY
GY
3.
Brest Bretagne 14 7 4 3 399-367 32 17
GY
GY
D
GY
D
4.
CSM Bucuresti 14 8 5 1 414-366 48 17
V
GY
GY
GY
V
5.
DVSC Schaeffler 14 7 6 1 394-414 -20 15
GY
V
GY
GY
GY
6.
SG BBM Bietigheim 14 7 7 0 414-402 12 14
GY
V
V
V
GY
7.
RK Buducnost 14 2 11 1 311-433 -122 5
V
V
GY
V
V
8.
IK Saevehof 14 0 14 0 342-470 -128 0
V
V
V
V
V

Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit!