Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott 29-25-re legyőzte a házigazda szlovén csapatot az utolsó Európa-bajnoki mérkőzésén a középdöntő ljubljanai csoportjában. Golovin Vlagyimir csapata így 2 ponttal zárta a tornának ezt a szakaszát, és a 11-12. helyen végzett az Európa-bajnokságon. Nagy kár, hogy az Eb utolsó meccsén játszott csak igazán jól a magyar csapat.

Kiküldött munkatársunk helyszíni tudósítása Ljubljanából.

Nem mondta ki senki, de nyilvánvaló volt, hogy mindenki várta már, hogy gyakorlatilag is véget érjen a magyar válogatott számára ez a rosszul sikerült Európa-bajnokság. Az, hogy nem lesz folytatás, és nem játszhatunk pénteken az 5-6. helyért már a svédek elleni hétfői 30-25-ös vereséggel eldőlt.

Míg a mieink eddigi meccsein a maroknyi lelkes magyar szurkoló igyekezett némi hangulatot csempészni az egyébként meglehetősen vérszegény Európa-bajnokságba, addig ezúttal mintegy 4300 néző teremtett egy világversenyhez illő atmoszférát az így legalább már félig megtelt 12 ezres Stozice Arénába.

A magyar keretből ezúttal is a kapus Szemerey Zsófi maradt ki, míg a mezőnyjátékosok közül Tóth Eszter egy kisebb sérülés miatt már kedden haza utazott a szlovén fővárosból.

Első félidő

A celjei csapat tragikusan fiatalon, 17 éves korában elhunyt játékosának emlékére tartott egyperces gyásszünet után kezdődött a mérkőzés. A magyar kapuban ezúttal Janurik Kinga kezdett, akit az első két támadásból két gólt Ljepojától, pedig a második ziccerbe bele is tudott érni. Ekkor még egyenlítettünk Márton Gréta és Győri-Lukács Viktória góljával, de Omorogie és Zulic találatára már nem jött olyan gyorsan a magyar válasz, de legalább egy támadást kivédekeztünk, még, ha utána Vojnovic meg is fogta Vámos Petra ziccerét. Klujber lövésénél már nem volt esélye, ahogy Győri-Lukács bombájánál sem a jobb sarokból, és a 8. perc közepére sikerült egyenlítenünk (4-4).

Márton Gréta lőtte a magyar csapat első gólját Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Egész jól működött ekkor a feszes hatos falunk, amiből rendre kilépett valaki Ana Grosra, el is adtak egy-két labdát a hazaiak. Akik aztán nem csak a vezetést vették vissza, de Vámos kiállítása után egy kétperces emberelőnyt is kaptak - kicsit ajándékba.

Szerencsére Gros kidobta a labdát a pályáról, mi pedig ügyesen szinte a teljes hátralévő időt végigtámadtuk, és Klujber góljával ismét egyenlítettünk.

Kicsit érezhető volt a feszültség a szlovének játékában, hiszen ők még a csoport harmadik helyét is megszerezhették volna egy győzelemmel és némi szerencsével. Márton Gréta góljával a meccsen elősztör átvettük a vezetést (6-5), de Klemencic gyorsan egyenlített, Füzi-Tóvizi Petra beállóból lőtt góljával azonban néhány másodpercig ismét nálunk volt az előny.

A 18. percben Klujber már a harmadik gólját lőtte, majd a negyedikkel először vezettünk kettővel (9-7).

Időt is kért a szlovén kapitány, de Lazovic góljára egy szép betörés végén válaszolt Vámos. A 22. percben Klujbert küldték ki, Svetik pedig belőtte a hetest. Debreczeni-Klivinyi Kinga nekünk is kiharcolt egy kétpercet, amit Albek Anna váltott gólra, és a fiatal átlövő aztán védekezésben is a pályán maradt.

A szlovén Ana Gros (b) és Valentina Klemencic (j), valamint Márton Gréta (k, elöl) és Kuczora Csenge (k, hátul) a női kézilabda Európa-bajnokság Magyarország - Szlovénia mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Még előnyben Debreczeni-Klivinyi is betalált, kár, hogy a hazaiak is rendre találtak egy-egy rést a falunkon.

Klujber hetesből is eredményes volt, a 28. percben 13-12-es vezetésnél kért időt Golovin, két hiba védekezésben, és egy újabb belőtt Klujber-hetes eredményeként döntetlennel ért véget az első félidő (14-14).

Második félidő

Egyszerű volt a feladat: folytatni az első harminc perc bátor támadójátékát, többnyire jó védekezését, és semmi esetre sem hagyni, hogy a közönség támogatását élvező szlovén csapat lendületbe jöjjön.

Győri-Lukács kapufáról kipattanó ziccerét Füzi-Tóvizi tette vissza, a másik oldalon azonban először Ana Gros is megvillant, és hatamas gólt lőtt nyolc méterről. Kuczora és Márton Gréta is betalált, de a hazaiak rendre egyenlítettek. Klujber találta el a kapust hetesből, ami után videozni kezdtek a bírók, holott teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem lőtte fejbe Pandzicot - nagyon rossz vicc lett volna, ha piros lapot adnak,

de szerencsére erre a két német is rájött. Így Klujber adhatta a következő magyar gólpasszt (18-17).

Albek Anna (b) és a szlovén Elizabeth Omoregie a női kézilabda Európa-bajnokság Magyarország - Szlovénia mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A kapuban Janurikot váltó Szikora mefogta Omorogie hetesét, Klujber pedig a hetedik gólját lőtte, de elég volt egy hiba elől, egy másik hátul, és a 39. percben már újra a hazaiak vezettek (19-20). Viszont egy jó védekezéssel és egy gyors góllal ugyancsak pillanatok alatt vettük vissza a vezetést, sőt Klujber újabb (már nyolcadik) góljával ismét kettővel vezettünk. Szikora fogott meg egy ziccert, "hálából" pedig Vámos kiharcolt, Kuczora meg belőtt egy hetest, és még emberelőnyben is voltunk 23-20-as vezetésnél.

Szikorát kellett ápolni egy újabb bravúr után, és, ha Kuczora Csenge nem a lécet találja telibe ziccerben... de nem sokáig kellett ezen rágódnunk, mert egy eladott szlovén labda után Vámos csak közé tette a negyediket (24-20).

Klujber Katrinnak ismét nagy meccse volt Forrás: MKSZ/Kovacs Aniko

Dragan Adzsics időt kért, ami után Omoregie lőtt is egy gólt. Klujber újabb gólja után Janurik is védett egy szépet - nagyon kellett neki és a csapatnak is -, a Győri-Lukács elleni faultért járó hetest pedig ismét Kuczora lőtte be, ezzel pedig már öt góllal vezettünk!

Két gyors szlovén gól után Golovin 26-23-as vezetésnél kért időt az 51. percben, ami után Janurik védésével és egy hetessel megkaptuk a lehetőséget, hogy ismét biztos legyen a vezetés, ehelyett Kuczora hibázott, Gros viszont nem, és máris csak kettővel vezettünk. Négy perccel a vége előtt a magyar kapitány ismét időt kért, muszáj volt lépnie, mielőtt a szlovének elhiszik, hogy nyerhetnek, a mieink pedig, hogy kikaphatnak. Vámos lőtt is gyorsan egy gólt, amire jött a válasz, de szerencsére egy Janurik-bravúr is 57:50-nél, majd Győri-Lukács hidegvérű gólja (28-25), amit egy jó védekezéssel koronáztunk meg.

Eredmény, középdöntő, 5. mérkőzés:
Magyarország - Szlovénia 29-25 (14-14)
Ljubljana, Stozice Aréna, 4263 néző, v.: Merz, Kuttler (németek)
a magyar csapat gólszerzői: Márton G. 4, Győri-Lukács 4, Klujber 9, Füzi-Tóvizi 2, Vámos 4, Albek 1, Debreczeni-Klivinyi 2, Kuczora 3

A magyar csapat 2 győzelemmel és 4 vereséggel az eredeti célkitűzéstől, a legjobb 8 közé kerüléstő jócskán elmaradva a 11-12. helyen zárta az Európa-bajnokságot. A mieink így igen messze kerültek a 2024-es párizsi olimpiától is, ahova ennek a tornának a győztese máris kvalifikálja magát.