Vágólapra másolva!
Két dologban egyetértettek a magyar női kézilabda-válogatott sajtónak nyilatkozó tagjai a női kézilabda Európa-bajnokság ljubljanai csoportjában a horvátoktól elszenvedett 21-18-as vereség után. Egyrészt, hogy így még egyszer nem lehet mérkőzést kezdeni, hiszen tíz percig nem találtak a mieink a kapuba, illetve, hogy csak azért sem fognak alább adni a kitűzött célból, az továbbra is a legjobb nyolc közé kerülés lebeg a lányok szeme előtt.

A magyar válogatott irányítója Vámos Petra, csak nevetni tudott azon a felvetésen, hogy ennél rosszabb meccse már aligha lesz a magyar válogatottnak a közeljövőben. Maradjunk annyiban, hogy nem volt őszinte ez a nevetés.

Ha egy ilyen horvát csapat ellen nyerni akarunk, és el szeretnénk érni a kitűzött céljainkat, akkor ennél sokkal koncentráltabban kell játszanunk. És egyszerűen nem kezdhetünk így egyetlen mérkőzést sem, mert az az öt gól volt végig a két csapat között, amit az első öt percben kaptunk."

A magyar csapat ebből a gödörből nem tudott igazán visszakapaszkodni, kétszer visszajöttek a mieink mínusz háromra, de közelebb nem jutottak a horvátokhoz.

„A tavalyi vébén is láttuk, például a németek ellen, hogy egy ötgólos hátrány egyáltalán nem behozhatatlan, főleg nem egy teljes félidő alatt.

A DVSC irányítója szerint jól felkészültek a horvátok játékából, az ellenféltől semmi olyat nem kaptak vissza a pályán, ami újdonság lett volna.

Vámos Petráék hiába próbálkoztak bármivel, ezen a meccsen semmi nem akart sikerülni Forrás: MKSZ/Kovacs Aniko

„Nem leptek meg semmivel. Az, hogy Tea Pijevic, akit ismerünk az NB I-ből 50 százalék körül védett, szintén azt mutatja, hogy a helyzeteket igenis ki tudtuk alakítani, ha azoknak csak a felét belőjük akkor már iksz, és még mindig ott van, hogy védekezésben is sokat hibáztunk."

Az első csoportmeccs, a Svájc elleni 33-28-as meccs után szinte ugyanezt hallottuk a magyar játékosoknak, azaz valami oka kell, hogy legyen, hogy a két mérkőzésen vagy húsz gól benne maradt a magyar csapat támadójátékában, feszegettük a kérdést az irányítónál.

„Jó kérdés, hogy mi lehet az oka, át kell beszélnünk, hogy mi ez a gát. Mert a helyzetek kialakításával nincs gond, csak az utolsó lépésen kell javítani, de ebben mindenképpen előre kell lépnünk."

Két nap múlva a címvédő, sok fiatal játékossal érkező, de így is bivalyerős norvég csapat lesz az ellenfél. Mi lesz így a magyar válogatottal?

Szükség lesz a jó teljesítményekre, és az, hogy nincs elvárás, nincs tét, talán felszabadítóan hat majd ránk, és önbizalmat adhat a középdöntőre.

Miközben Vámos Petra válaszolt az újságírói kérdésekre a könnyeit törölgető Klujber Katrin sietett el mögötte.

„Mindenkit nagyon bánt a vereség, és mindenki másképp éri meg, nem bánjuk, hogy lesz egy napunk, amikor feldolgozhatjuk a ma este történteket."

A magyar szövetség a legjobb nyolc közé kerülést tűzte ki célul a válogatott elé, aminek a megvalósítása nagyon nehéz lesz úgy, hogy nem viszünk pontot a középdöntőbe. Vámos szerint azonban ez nem változtat a célokon.

– mondta zárásként.

Az öt lövésből három góllal záró Kuczora Csenge a magyar csapat egyik legjobbja volt, de a legboldogabbnak őt sem mondhattuk, amikor a kérdezésre kijelölt vegyes zónában megállt előttünk. Először persze nála is arra voltunk kíváncsiak, hogy mi lehetett a rossz kezdés oka.

„Fogalmam sincs... tudtuk, hogy mit játszanak támadásban, tudtuk, hogy keményen védekeznek, nem tudok mit mondani, sajnos.

A váciak irányító-átlövője elmondása szerint nem érezte egyszer sem a mérkőzés során, hogy „elment a hajó", úgy volt vele, hogy a horvátok is tudnak hibázni, ők is adhatnak el labdákat, esélyt teremtve így a mieinknek a felzárkózásra.

„De az, hogy az elejétől futnunk kellett az eredmény után, borzasztóan vitte az energiánkat. Ennél is több kell tőlünk, ez a lényeg."

Kuczora Csenge három gólja mellett a horvátokkal vívott közelharcból is kivette a részét Forrás: MKSZ/Kovacs Aniko

Ugyanakkor elmondása szerint, amikor három gólra fel tudott zárkózni a csapat, úgy érezte, hogy vissza lehet még hozni ezt a meccset.
„Akkor kellett volna még egy kis plusz valakitől akár támadásban, akár védekezésben, de nem jött, és nem is tudtuk utolérni a horvátokat."

Ami a norvégok elleni keddi mérkőzést illeti Kuczora szerint annak is meg lesz a maga haszna, mert meccsszituációban próbálhatják meg kijavítani az első két találkozó hibáit.
„Feladni azt a meccset semmi esetre sem szabad, mert a norvégok sem robotok, bármi megtörténhet a pályán."

Azt, hogy a csapat, hogy lép túl történteken, esetleg összeülnek-e csak a játékosok, nem tudtuk meg.
„Mindenki a maga habitusa szerint dolgozza fel a történteket. Van, aki inkább egyedül, mások társaságban, de amúgy szerintem le fogunk ülni beszélgetni. Ezt ki kell beszélni, mert ez így nem jó, az biztos!"

A DVSC beállója, Füzi-Tóvizi Petra a svájciak ellen nem került a csapatba, ezúttal azonban nem csak ott volt, hanem négy lövésből szerzett három góljával, a horvát fal megbontásában végzett munkájával a magyar csapat talán legjobbja volt.

„Pityergett egy kicsit" – kérdeztük, látva, hogy nem a boldogságtól csillog a szeme a beállónak.

„Nem, dehogy – válaszolta.

Egy tízperces gólcsendet senki ellen sem engedhetünk meg magunknak, pláne nem egy Európa-bajnokságon. Az a különbség, ami ott kialakult végig meg is maradt. Amikor meg ott volt a lehetőség, hogy felzárkózzunk két gólra, mindig belehibáztunk. Olyankor kellene okosabbnak, higgadtabbnak, bátrabbnak lennünk. A hibáinkkal a magunk dolgát megnehezítettük, miközben a horvátoknak óriási mentális fölénybe kerültek. A horvát kapust ismertük, ő is bennünket, és ebből most ő jött ki jobban."

Füzi-Tóvizi Petra a magyar csapat egyik legjobbja volt a horvátok ellen Forrás: MKSZ/Kovacs Aniko

Saját produkciójáról csak annyit mondott, hogy próbált úgy beszállni a játékba, hogy hasznára legyen a csapatnak, amelyik szerinte mindent megtett a pályán.

Fontosnak nevezte, hogy a norvégok elleni meccsig ki kell javítani a hibákat, mert ellenük végképp nem lehet így játszani. Mert, ha mindenki csak egyet hibázik, az összeadódik, és látjuk, hogy mi lesz a vége."