Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-23-ra legyőzte Litvániát az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, szerdán Érden.

A magyar csapatból Győri Mátyás, Topic Petar és Ancsin Gábor maradt ki, utóbbi betegsége miatt Leimeter Csaba egyedüliként szerepelt a jobbátlövő poszton.

Leimeter Csaba a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőn, a 6. csoport első fordulójában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzésen Forrás: MTI/Kovács Anikó

Mikler Roland védéseire alapozva remekül kezdett a magyar válogatott, ezért a vendégek már a nyolcadik percben időt kértek (6-1). A játék képe ezután sem változott, a 19. percig folyamatosan nőtt a házigazdák előnye. Lékai Máté kiválóan irányított, és a lövései is pontosak voltak, a védekezés pedig továbbra is hatékonyan működött.

A folytatásban javult a litvánok teljesítménye támadásban, így felváltva estek a gólok, a szünetben pedig 20-13 volt az állás, mert a vendégeknek a hajrában volt egy 3-0-s sorozatuk.

A második félidő elején a magyarok ismét a találkozó első harmadában látott produkciójukat nyújtották, remek védekezésükre alapozva egy 7-1-es szériával 12 gólosra növelték a különbséget. Leimetert ekkor már - rendhagyó módon - Ligetvári helyettesítette jobbátlövőben, aki üres kapura gólt is szerzett, majd felállt védelemmel szemben is betalált.

Leimeter Csaba a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőn, a 6. csoport első fordulójában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzésen Forrás: MTI/Kovács Anikó

A hajrára visszatért Leimeter, újabb gólt szerzett - összesen néggyel zárt -, és végül minden pályára lépő magyar mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt, a benevezettek közül csak Juhász Ádámot nem állították be.

A meglehetősen hűvös érdi csarnokban forró hangulatban ért véget a meccs, mivel a lelkes szurkolók alaposan megünnepelték a hazaiakat, akik a vártnál is simábban és nagyobb különbséggel győztek.

A kapusok közül Mikler nyolc védéssel, negyven százalékos hatékonysággal, Székely Márton 13 védéssel, 54 százalékos hatékonysággal zárt. A litvánoknál Aidenas Malasinskas és Tadas Rasakevicius is öt-öt gólt lőtt.

A magyar csapat öröme Forrás: MTI/Kovács Anikó

A két csapat 13. egymás elleni mérkőzésén három litván siker mellett a tizedik magyar siker született.

A magyarok vasárnap 16 órától Tbilisziben szerepelnek Grúzia vendégeként. A harmadik ellenfél márciusban Svájc lesz. A csoport első két helyezettje, valamint a nyolc csoport négy legjobb harmadikja jut ki a 2024-es németországi kontinenstornára.

Eredmény, 1. forduló, 6. csoport:
Magyarország-Litvánia 36-23 (20-13)

lövések/gólok: 49/36, illetve 49/23
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 4/4
kiállítások: 10, illetve 12 perc

Magyarország: Mikler - Bóka 3, Szita 4, Lékai 5, Rosta 2, Leimeter 4, Rodríguez 1, cserék: Sipos 1, Ligetvári 3, Bodó 4, Hanusz 2, Sunajko 4, Szöllősi 1, Székely, Hornyák P. 2