Vágólapra másolva!
Jelentős változások történtek a bajnoki ezüstérmes Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapatának keretében, amelyhez három amerikai légiós is csatlakozik.

A Magyar Kupában bronzérmes klub hétfői tájékoztatása emlékeztetett arra, hogy a csapat ezúttal rögtön az Euroliga főtábláján kezd, mivel az orosz egyesületeket az ukrajnai háború miatt kizárták a kontinentális sorozatokból. Tavaly a tolnaiak a selejtezőből kerültek fel az elitmezőnybe, amelyben nyeretlenül zárták a szezont.

- jelentette be Szabó Gergő ügyvezető. "A távozó amerikai Kolby Morgannek, bosnyák Nikolina Milicnek és szlovén Zala Friskovecnek más elképzelése volt a jövőjével kapcsolatban, valamint Gereben Lívia is máshol kívánja folytatni karrierjét.

A leukémiát legyőző Gereben Lívia távozni szeretne Szekszárdról Forrás: fiba.com

Ami az újakat illeti, Sydney Wallace az Euroliga előző idényében 16 pontot dobott átlagban, ami önmagáért beszél. Victoria Vivians nagy WNBA-tapasztalattal rendelkezik, míg Ruthy Hebarttól a palánkok alatt számítunk markáns játékra."

Ami a bajnoki elődöntőben súlyosan megsérült Krnjics Szarát illeti, teljes felépülését követően a klub a szerb-magyar centerrel közösen dönt majd a folytatásról.

A Szekszárd augusztus 15-én kezdi meg a felkészülést a 2022/2023-as idényre.