Vágólapra másolva!
Csütörtöktől már nem Iványi Dalma a női kosárlabda NB I-ben ötödik helyen záró UNI Győr MÉLY-ÚT csapatának vezetőedzője.

Az egyesület honlapjának híre szerint Fűzy András klubelnök azzal indokolta a döntést, hogy új impulzusokra van szüksége az együttesnek. "Iványi Dalmának megköszönjük az elmúlt két évet. Értékeljük, hogy sokat vállalt, sokat kockáztatott, mikor elvállalta a vezetőedzőséget Győrben.

Emberileg és szakmailag is felnézünk rá, de ahhoz, hogy a korábbi évekhez hasonló eredményt érjünk el, szükségünk lesz egy olyan szakemberre, aki a berögzült metódusokat felrázza, és új kihívások felé vezeti a csapatot" - idézte Fűzyt a gyorikosar.hu.

A játékosok is elbúcsúztak tőle Forrás: --gyorikosar.hu

A győri csapat Iványi vezérletével a mostani ötödik helyet megelőzően bronzérmesként zárt a magyar bajnokságban, a Magyar Kupában pedig mindkét idényben a negyeddöntőig jutott. A honlap emlékeztet rá, hogy az Európa-kupában az utóbbi két szezonban nem jutott tovább a csoportkörből az alakulat.
Iványi Dalma két év alatt 67 meccsen irányította a győri női kosárcsapatot, mérlege 45 győzelem és 22 vereség.